Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VIII. kötet (Budapest, 1884)

350 azért is helybenhagyja: mert a felebbezök által figyelembe vétetni kivánt illetéki díjjegyzék 13. tétele 15. pontjának 3. jegyzete csak arra az esetre vonatkozik, midőn ugyanazon egy telekkönyvi hivatal által foganatosítandó több rendbeli jogok bejegyzése vagy kitörlése egy személy vagy esetleg több oly fél által kéretik, kik a bélyeg és illetékek iránti szabályok hivatalos összeállításának 47. §-a értelmében, a beadvány benyújtásakor oly közösségben állanak, hogy azok a beadvány tárgyára nézve egy személynek tekinthetők. Már pedig az elől fekvő tárgyiratokból minden kétséget kizárólag kitűnik, hogy a kérdéses ingatlanokra nézve, minden egyes vevő fél részéről külön-külön adásvevési szerződés kötte­tett, s a tulajdonjog telekkönyvi bekebelezését elrendelő végzés is, minden egyes félnek külön-külön kézbesittetett; mely körül­ménynél fogva, felebbezök, a tulajdonjog bekeblezése iránti kér­vény benyújtásakor oly közösségben nem állottak, hogy a bead­vány tárgyára nézve egy személynek, vagy kérelmük reájuk nézve jogközösségből származottnak tekinthető volna. 209. Ha hiteltelekkönyvek készítése alkalmával valamely bir­tokrészek nem a tényleges tulajdonos — hanem tévedésből — másnak nevére telekkönyveztettek — s később birtok­kiigazitási eljárás folytán a tévesen telekkönyvezett birtok­testek, csak a hirdetményi határidő lejárata után iratnak át kiigazitólag a valódi tulajdonosra: ezen telekkönyvi átirás, illetve kiigazítás után a bélyeg és jogilleték szabályok 16. tétele A. b) pontja értelmében, a kiigazítás tárgyát képező ingatlan értékétől 1 9/i0 százalék illeték jár. (1884 ápril 1. 1884. sz. a.) A szatmári m. kir. pénzügyigazgatóság: A szatmári kir. ül. szab. hivatal által Ask. 622/1883. tét. sz. a. a kiigazítás tárgyát képező ingatlan 520 frt értéke után 4 3/io százalékkal kiszabott 22 frt 36 kr. illetéket, a bélyeg- és jogilletéktörvény és szabályok 16. tétele A. b) pontja értelmében i9/io százalékkal 9 frt 80 krra mérsékli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom