Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VIII. kötet (Budapest, 1884)

342 A. sorkönyv 1188. tétele alatt kiszabott illetékre vonatkozó részét megváltoztatja, s ezen illetéket a bekebelezett kamat és perköltség 120 frt összege után 7/IO száztólival kiigazittatni, s a többletet leírásba hozatni rendeli. A neheztelt végzésnek az 1883. évi A. sorkönyv 1192. tétele alatt kiszabott illetékre vonatkozó részét pedig helybenhagyja. Indokok: Az illetékszabályok 16. tétele ee—ggj pontjaihoz csatolt jegyzet szerint, valamely végrehajtási zálogjognak bejegy­zése illetékmentes, ha az első bejegyzés alkalmával a szabályszerű illeték lefizettetett. A nagyatádi kir. jbiróság 117/1883. számú végzésében emiitett 185 frt 34. kr. töke, melyre ezen végzéssel a végrehajtási zálogjog feljegyeztetett, ugyan ennek a kir. jbiróságnak f. évi jan. hó 16. 2403/883. tk. sz. a. kelt értesítése szerint, már az 1859. évben be volt kebelezve, és ezen első bekebelezéstől a szabályszerű illeték lefizetését igazolni nem szükséges, mert az összegre tekintettel, a bekebelezési illetéket bélyegjegyekben kel­lett leróni, s mennyiben ez nem történt volna, leletfelvételre nyúj­tott törvényes okot. Ezen indokból az 1883. évi Ask. 1188. tétel sz. a. kiszabott bekeblezési illetéket, az igazgatósági végzés megváltoztatásával, a tőkével egyidejűleg bejegyzett kamat és perköltségek 123 frt 94. kr. összege után 7/IO száztólival járó mérvre kellett az illetéki szabályok 16. tétel 3. jegyzete értelmében mérsékelni. A nagy-atádi kir. járásbíróságnak 338/883. tk. számú vég­zésében megnevezett 84 frt 20 kr. töke, a jbiróság fenjelzett érte­sítése szerint, szintén be volt már az 1859. évben kebelezve, de a mennyiben az első bejegyzés alkalmával ezen tőke járulékok nélkül kebeleztetett be, tehát az összegre tekintettel, az első beke­belezés illetékmentesen eszközöltetett: a még eddig bekebelezési illeték alá nem vont tőke és járulékának 147 frt 8 kr. összege után, az 1883. évi A. sk. 1102. tét. sz. a. helyesen kiszabott 1 frt 5 kr. illetéket fentartani, s e részben az igazgatóság neheztelt végzését, az abban felhozott indokoknál fogva is, helyben­hagyni kellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom