Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VIII. kötet (Budapest, 1884)

*54 83. Tanuként a végtárgyalásra beidézett egyénnek vizsgálati eljárás nélküli rögtöni elitéltetése ellenkezik bűnvádi gya­korlatunkkal. (1884 márczius 27. 722. sz. a.) A magy. kir. Curia (a pancsovai kir. törvényszék előtt szán­dékos emberölés és súlyos testi sértés bűntettei miatt vádolt R. Péter és társai elleni bűnvádi ügyben) a kir. tszék 2103. számú Ítéletének R. Paja vádlottra vonatkozó része megsemmisittetik s ugyanezen Ítélet egyéb részei, valamint az elsőbiróság 2993. sz. Ítélete ugy a kir. itélö táblának ítélete is feloldatik s az eljáró kir. törvényszék az alább kifejtettekhez képest pótvizsgálat esz­közlésére s a kifejlendőkhöz képest ujabb tárgyalás tartására s szabályszerű Ítélet hozatalára utasittatik. Indokok : R. Paja az 1883 ápril 20-án tartott végtárgyalásra nem mint vádlott, hanem a vonatkozó vádhatározat értelmében mint tanú lön beidézve, mind a mellett a most érintett végtár gyalás alapján 2103. szám alatt hozott elsöbirósági ítélettel a P. Uros sérelmére elkövetett súlyos testi sértés büntette miatt vád­lottként ugy első- mint másodbiróságilag elitéltetett. A fenálló eljárási gyakorlattal nyílt ellentétben álló alsóbb bírói ítéletek tehát ez irányban hivatalból is megsemmisítendők voltak, stb. 84. 1. Szabálytalanságok az esküdtekhez intézett kérdések feltételénél és az ezekre adott válaszoknál. 2. A rágalmazás vétsége a becsületsértés vétségét magában foglalja és eként felemészti; oly esetben tehát, midőn csupán egy nyomtatványban elkövetett rágalmazás és becsületsértés elkövetéséről van szó, a bűnösségre vonat­kozó kérdések csak vagylagosan, nem pedig külön-külön teendők fel. (1884 márczius 6. 1474. sz. a.) A m. kir. Curia H. Mihálynak D. Bernát ellen rágalmazás és becsületsértés miatt a pozsonyi kir törvényszék mint sajtóbiró-

Next

/
Oldalképek
Tartalom