Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VIII. kötet (Budapest, 1884)
76 képviseltetése iránt ki nem tanította, továbbá az által, hogy alperes tartózkodási helyének ismeretlen volta a lovrini községi elöljáróságnak bizonyítványával is kellőleg igazolva van, valamint ezekből kifolyólag felperesnő által állított engesztelhetlen gyűlölet teljesen igazoltnak veendő, tekintve továbbá, hogy a peres felek között kibékülést sem lelkészi, sem a bíróság előtti, de még a 32891/1882. sz. ítélettel elrendelt ágy- és asztaltóli időleges elválasztás, sőt ennek leteltével ismételten megejtett kibékéltetési kísérletek sem eredményeztek, s felperes határozott válási akaratánál fogva is a békés házas életnek visszaállta, esetleg a pernek egyidőre való visszautasításából sem volna remélhető, tekintve továbbá a r. kath. vallású alperesre nézve az illetékes egyházi bíróság jogerejüleg határozott, felperesnek pedig az ág. ev. vallású minősége okmányilag igazolva, ezen egyház követőjének házassági köteléke az 1791 : XXVI. tcz. által törvényerőre emelt 1876 márcz. 6-iki nyiltparancs 57. §-a értelmében hűtlen elhagyás és engesztelhetlen gyűlölet alapján végleg felbontandó volt, stb. A budapesti kir. itélő tábla : a kir. törvényszék ítélete . . . indokolásánál fogva oly kiegészítéssel, hogy a vegyessé vált házasság felperesre nézve az elsőbirósági ítélet indokolása értelmében hűtlen elhagyás indokából is felbontatik, helybenhagyatik s a periratok felülvizsgálat végett a m. kir. Curiához hivatalból felterjesztetni rendeltetnek. A m. kir. Curia : Mindkét alsó bíróság ítéletének annyiban megváltoztatása mellett, hogy a házassági kötelék felperesre nézve csupán alperesnek hűtlen elhagyása alapján bontatik fel, egyebekben a kir. táblának ítélete helybenhagyatik. Indokok: A házassági kötelék engesztelhetlen gyűlölség alapján felbontható nem volt, mert az ezen alapon indított házassági válópereknek lényeges kelléke, az egyházi és bírói békéltetéseknek a felek együttes jelenlétében megkísérlése alperesnek ismeretlen tartózkodása miatt egyszer sem eszközöltethetett; ellenben azon körülmény, hogy alperes azon helyeken, hol a házastársak együtt éltek, ugy mint Lovrinban és Budapesten, fel nem található és tartózkodási helye mindkét községben ismeretlen, beigazoltatván és alperes a per tárgyalására hirdetményileg idéztetése daczára sem jelenvén meg, ezeknél és az elsőbiróság által