Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VIII. kötet (Budapest, 1884)

72 az ö tulajdonjoga bekebelezve, a B. Béla és neje tulajdonjoga pedig előjegyezve volt, végrehajtási zálogjogot szerzett és ennek alapján az ingatlanokat elárvereztette, okszerüleg nem következ­tethető, hogy ő ez által attól a feltételtől, melytől a B. Béla és neje javára előjegyzett tulajdonjog függővé tétetett, elállott volna, miután az ingatlanok elárvereztetése által épen annak a vételár­hátraléknak az érvényesítését czélozta, a melytől a B. Béla és neje javára előjegyzett tulajdonjog igazolása függött s addig mig ez a feltétel teljesedésbe nem ment, B. Béla és neje bekebelezett tulajdonosoknak nem tekinthetők. A B. Béla és neje által nyert tulajdonjogi előjegyzés iga­zolttá csak akkor válik, midőn az alperes vételárbeli követelése kíegyenlittetett és ebből folyólag az elárverezett ingatlanok vétel­árának csak azon része illetné B. Bélát és nejét, illetőleg azok végrehajtási tömegét, a mi az alperes vételárbeli követelésének kielégítése után fenmaradna, miután azonban az árverésen befolyt vételárnak az előnyös tételek és a pesti hazai első takarékpénztár követelésének kielégítése után fenmaradt részét az alperes vételár­beli követelése kimeríti, a B. Béla és neje végrehajtási tömege részére semmi sem marad fen. Az előadottak alapján, stb. A budapesti kir. itélő tábla : Az elsőbiróság Ítélete érdemi részében helybenhagyatik, stb. Indokok : Tekintve, hogy azon kérdés, vajon az árverés B. Béla és neje előjegyzett tulajdonosok ellenében elrendelhető volt-e vagy sem ? elbírálás alá nem jöhet s ezen perben bírói eldöntés tárgyát csak azon kérdés képezi, vajon a kérdésben forgó vételár­hátralék L. Mór bekebelezett tulajdonost vagy pedig B. Béla és neje előjegyzett tulajdonosok végrehajtási tömegét illeti-e ? az elsőbiróság ítélete az e részben kifejtett helyes indokolásánál fogva helybenhagyandó volt annál is inkább, mert felperesek az elárverezett ingatlanokra csakis B. Béla és neje tulajdonjog­előjegyzésének igazolásától feltételezetten nyervén a zálogjogot, zálogjoguk csakis a jelzett feltétel beálltának előfeltételét képező vételárkiegészités után válandott hatályossá, stb. A magy. kir. Curia : Az ügy érdemére nézve mindkét alsó bíróság ítélete megváltoztatik és kimondatik, hogy az elsőbirósági

Next

/
Oldalképek
Tartalom