Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VI. kötet (Budapest, 1884)

korlátolhatja; mivel alperes 1879. má]"us 17-e óta, midőn a köt­vényt kiállította, sem kamatokat nem fizetett, sem az igért rész­letfizetést nem teljesítette, sőt a mennyiben a jelen per során még magának a sajátkezüleg irt kötvénynek valódiságát és a köl­csönnek felvételét is konokul megtagadta, jogosan feltehető, hogy fizetni jövőre sem akar, irányában tehát mint nyilván késedelmes fizető irányában keresettel fellépni felperes jogosultnak tekintendő. A magy. kir. Curia : A per érdemében a kir. itélő tábla Ítélete megváltoztattatik és az első bíróság ítélete hagyatik hely­ben, stb. Mert az A. alatti kötelezvényben azon feltétel foglaltatik, hogy a visszafizetés egészben vagy részletekben akkor lesz telje­sítendő, ha ezt az alperes körülményei megengedik; ezen feltétel által tehát felperes joga korlátozva van. Felperes azonban keresetét nem arra alapítja, hogy az alperes anyagi helyzete a kötelezett összegnek egészben vagy részletekben leendő megfizetését megengedi, sőt az alperes anyagi körülményei igazolására ki sem terjed, hanem azt vitatja, hogy az alperes feltétlen fizetésre kötelezve van ; ehhez pedig maga a kereseti kötelezvény tartalma szerint sincs ioga, stb. 44. Lopási szándék bebizonyitottságának hiánya. (1883. szeptember 5. 6748. sz. a.) A magy. kir. Curia (lopás vétségével vádolt és a váczi kir. járásbíróság s a budapesti kir. itélő tábla által elitélt D. Gábor elleni fenyítő ügyben) . . . vádlott a lopás vétségének vádja alól felmentetik, azonban a btk. 364. §-ába ütköző jogtalan elsajátítás vétségében mondatik ki vétkesnek, stb. Indokok : Vádlott ellenében, tagadásával szemben sincs igazolva, hogy ő a lovára terítve talált s L. Gábor tulajdonát képező szűrt lopási szándékkal vitte el légyen, miért is vádlott a lopás alól felmentendő volt, azon tette által azonban, hogy a lován talált idegen vagyont elvitte és megtartotta, a nélkül, hogy az illető hatóságnál feljelentette volna, a fentidézett törvény súlya alá eső vétséget követte el, stb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom