Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VI. kötet (Budapest, 1884)

73 bizonyított előadása, hogy az örökhagyó után több teher is maradt, mint mennyi a C. alatti leltárban kitüntetve van, mert eltekintve attól, hogy az örökhagyónak a perben képviseletére akkor is az örökösök vannak hivatva, ha a hagyatéki terhek az örökség érté­két felülmúlják, alperesek a 3. sz. a. osztályegyesség szerint az ott kitüntetett osztályrészeket minden teher nélkül vették át, annak bizonyítását pedig, hogy az egyesség daczára a hagyatéki terhek­ből ők is kénytelenek voltak valamit fizetni, meg sem kisérlették. De másrészről az osztályegyességben azon kikötés, mely szerint a hagyatéki terhek kifizetését W. Bernát örököstárs vállalta magára, felperest abban, hogy követelését alperesek ellen érvényesítse, nem akadályozza, mert ezen kikötés csak az örökösöknek egymás közötti viszonyát szabályozza, az örökhagyó hitelezőire azonban kihatás­sal nem bir. Azon körülmény végre, hogy a m.-szigeti 101. sz. tjkvben 145. hr. sz. a. felvett ingatlanra D. Sándor és neje tulaj­doni igénykeresete feljegyeztettek és hogy a m.-szigeti 1536. sz. tjkvben felvett ingatlanra vonatkozólag alperes örökösök tulaj­doni jogának bekeblezése megtagadtatott, alperesek elmarasztalá­sára nézve akadályul nem szolgálhatott, mert az ítélet rendelkező része szerint ezen ingatlanok értéke erejéig alperesek saját vagvo­nukból fizetésre nem köteleztettek és felperes e részben kielégí­tést csak akkor nverhet, ha ezen ingatlanokra nézve a végrehaj­tást a telekkönyvi akadályok elhárítása után keresztül vinnie sike­rülend. A m. kir. Curia : Mindkét alsóbb bírósági itélet megváltoz­tatása mellett felperes keresetével elutasittatik. Indokok : Elutasítandó volt felperes keresetével, mert alpe­resek tagadásával szemben követelésének valódiságát nem bizo­nyította. Ugyanis az A. alatti könyvkivonatnak tartozik tételei mind a kereskedelmi törvény életbe lépte előtti időből származván, felperes kereskedelmi könyvei bizonyító erejének tartama e téte­lekre vonatkozólag a keresk. törvény 563. §. szerint a korábbi törvények s nem mint ez az alsó bíróságok által történt, a keresk. törvény 31. §-a szerint bírálandó meg. Tekintettel arra, hogy a felhívott könyvkivonat az 1868: LIV. t.-cz. 175. §. utasítása szerint hitelesíttetett ugyan, de a

Next

/
Oldalképek
Tartalom