Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam V. kötet (Budapest, 1883)
213 323. §. sem, mert sértettet vádlottak nem fosztották meg személyes szabadságától, s nem is azon czélból tettek kezet reá, hogy öt letartóztassák s foglyukká tegyék; tekintve, miként a tanuk vallomása szerint vádlottak azon határozott és nyíltan kijelentett szándékkal tették kezöket panaszosra, hogy öt a kigyuladott épület lángjai közé dobják, s ezen szándékuk végrehajtását meg is kezdették az által, hogy sértettet oly erővel vonszolták a tüz felé, hogy a tanuk előadása szerint küzdelemmel sikerült őt kezeik közül kimenteni, e szerint bizonyítva van, hogy a szándékba vett bűncselekmény végrehajtását meg is kezdették, s azt nem saiát akaratuk, hanem a közbelépők akadályozása miatt nem vitték teljesedésbe, s e szerint a szándékolt bűncselekménynek a btk. 65. §-a minősített kísérlete megállapítható; tekintve, mikép a legkorlátoltabb emberi belátás előtt is tudva van az, hogy az égő lángok közé dobott egyén minden valószínűséggel a pusztító elem martalékává válnék, s e szerint vádlottak, midőn a sértettet a tűzbe dobni akarták, szándékuk az emberélet ellen volt irányozva; tekintve azonban, mikép semmi gyanú sem forog fen arra nézve, hogy vádlottak előre meghatározott s módozataiban is előre kitervelt szándékkal akarták volna sértettet éh-tétől megfosztani, s igy cselekményük a btk. 278. §-a alá nem is vonható; bizonyos azonban, hogy részint a mámor, részint a gyuladás miatt felgerjesztett izgatottság közben azon rögtön elhatározott szándékkal rohantak sértettre s vonszolták öt a tüz felé, hogy a lángok közé dobva, életétől inegfoszszák: ennélfogva a szándékos emberölés kísérletét követték el a btk. 279., 281. §-a 1. pontja és a 65. §. értelmében; tekintve végül azt is, hogy a kir. ügyész oly büntetést hozott indítványba, melynek tartama hat hótól két évig terjedhető börtön közt van megállapítva, s jó előéletükre való tekintetből, ellenükben súlyosító körülmények sem forognak fen: ezekhez képest az alsóbb bírósági ítéletek a bűntett minősítésére s a büntetésre nézve megváltoztatnak, vádlottak a szándékos emberölés bűntettének kísérletében mondatnak ki vétkesnek, s ezért személyenként ezen ítélet kihirdetésétől számítandó nyolcz havi börtönre, s három évi hivatalvesztésre ítéltetnek, egyébként a másodbiróság ítélete indokaiból helybenhagyatik.