Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam IV. kötet (Budapest, 1883)
335 napjaiban, hanem ezeken felül több év lefolyása alatt gyermekeket varrásra tanított, szorgalmatos munkássága által szerzett keresményét az átruházó adósságai kifizetésére fordította, s ezeken kívül nejének hozományát is elhasználta, s mindezekért hálával és elismeréssel akarván lenni neje iránt, ingatlan vagyonát reá ruházta. Az átruházási szerződést kiállító id. D. Mihály ezen beismerése szerint tehát alperesnö nem ingyenesen kapta a per tárgyát, hanem azért, mert férjének több adósságát kifizette, s mert férje saját beismerése szerint alperesnö hozományát elhasználta. De ezenkívül alperesnö a B. alatti szerződésben arra is kötelezte magát, hogy férjét, a mig él, elfogja tartani. Felperes mivel sem igazolta azt, hogy az átruházási szerződés tartalma valótlan, s azt sem tagadta meg, hogy alperesnö a szerződésben átvállalt kötelezettségéhez képest férjét, néhai id. D. Mihályt, halála napjáig eltartotta, s igy miután az érvénytelenittetni kért szerződés által az átruházó és átruházott egymásra jogokat ruháztak és kölcsönösen elfogadtak, érintett szerződés viszteher mellett kötött kétoldalú szerződésnek tekintendő, s ez okból felperes keresetével elutasítandó volt. A budapesti királyi ítélő tábla felperes felebbezése folytán 1883. márcz. 19-én 50824. sz. a. követkozö ítéletet hozott: Az első bíróság ítélete annyiban, a mennyiben felperes azon kereseti kérelmével elutasittatott, hogy részére a kereseti ingatlanok egy negyedrésze természetben megítéltessék, helybenhagyatik ; az első bíróság ítéletének többi része ellenben megváltoztatik, s a néh. D. Mihály s neje szül. F. Julianna jelenlegi alperes között 1878. máj. 25-én létrejött átadási szerződés annyiban, a mennyiben felperes törvényes osztályrészét sérti, érvénytelennek kimondatván, felperes törvényes osztályrésze 124 frt 63 krban megállapíttatik, s ehhez képest köteleztetik alperes ezen összeget, valamint ennek kamatait 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett felperesnek megfizetni. Indokok: A felperes atyja néhai id. D. Mihály és alperes mint második neje között kir. közjegyző előtt létrejött átadási szerződés arra nézve, hogy ezen szerződés, ugy miként abban előadva van, valóban létrejött közokiratot képez, de ezen közokirati jellege csakis erre szorítkozik, a miből következik, hogy általa