Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam IV. kötet (Budapest, 1883)
2Ó0 kellőleg indokoltatott, kitűnik ; a tanuknak utólag történt kihallgatása és azok vallomása által a törvényben megszabott szabályok netaláni megtartásának bizonyítása a külkellékek tekintetében önmagában érvénytelen végrendeletet a törvény határozott rendelete ellenében többé érvényre nem emelheti. 163* Az aláírás által biztosított részvénytőke már a törvény értelmében befizetendő lévén, a részvényes, ha az alaptöke valamely részével hátralékban maradt, ennek befizetésére már a törvény alapján akkor is köteles, ha a részvénytársaság a hátralék befizetésére nézve közgyülésileg nem határozott, vagy erre irányzott határozata bármely alapon megtámadható is. (1882. évi 765. sz. a.) L. Mihály felperesnek, H. József alperes ellen 100 frt és járulékai iránti kereskedelmi perében a szegedi királyi törvényszék 16775/81. sz. a. következő ítéletet hozott: Alperes köteleztetik felperesnek 100 frt tőkét, ennek 1881. évi febr. 20-tól mint a kereset megindítása napjától a kielégítésig járó 6% kamatait 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett lefizetni. Indokok : A perhez felcsatolt s valódiság tekintetében alperes által kifogás alá nem vett okiratokkal, sőt a viszonválaszban tett alperesi beismeréssel is igazolva van, hogy a hódmezővásárhelyi első fakereskedő részvénytársaság 1876. február 13-án, ugy azon társaság felszámoló bizottsága által 1877. márcz. 11-én tartott közgyűlésen a részvények teljes névértékének 100 frtig való befizetése elhatároztatott, igazolva van továbbá, hogy a teljes névérték befizetésére a hivatkozott közgyűlési határozatok alapján a részvényesek felhivattak, igazolva van, hogy a társulat részvénydijhátralék követelése a bemutatott mérleg szerint 13295 frtot tett ki, és hogy ezen összegből alperest, a teljesíteti részletbefizetések után, a keresetbe vett hátralékösszeg, a G. alatti kimutatás alapján, terheli ; ily ténykörülményekkel szemben alperesnek azon védekezése : hogy fizetésre kötelezhető adósnak nem tekinthető azon