Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam IV. kötet (Budapest, 1883)

*34 B. József elsőrendű alperes mint egyenes adós és B. Sándor másodrendű alperes mint kezes köteles felperes Brüder S. czég­nek a követelt 506 frt 92 kr. tőkét, ennek és pedig 135 frt 40 krnak 1881. jan. 16., 140 frt 62 krnak 1881. febr. 9. és 230 frt 90 krnak 188). márcz. 2-től járó 6% kamataival együtt 15 nap alatt végre­hajtás terhe mellett megfizetni. Indokok : Elsőrendű alperes a kitűzött tárgyaláson az 1881. évi 10383. sorszámú vevény szerint 1881. okt. io-én rendesen megidéz­tetvén, meg nem jelent, minélfogva a kereset kitételeit alperes által a perrendtartás 111. §-a értelmében beismertnek tekinteni kellett. Másodrendű alperes B. Sándor már csak viszonválaszilag előterjesztett illetőségi kifogása a kereskedelmi ügyekben követendő eljárás tárgyában kiadott i. ü. m. rendelet 13. §-a értelmében birói figyelembe vehető nem volt; nem vétethetett pedig figyelembe a per érdemében tett azon állítása sem, hogy ő elsőrendű alperesért a követelt összeg tekintetében kezességet nem vállalt, mivel fel­peres részéről F. és G. a. becsatolt s azok valódisága és tartal­mára nézve nem kifogásolt levelekkel az, hogy másodrendű alperes elsőrendű alperesért jótállást vállalt, teljes hitelt érdemlőleg beiga­zoltatott ; nem foghatván helyt alperes azon állítása, hogy az érin­tett F. alatti levél azon része «\vollen Sie effectuiren, ich versichere Sie Ihres Geldes» kezességi kötelezettséget nem foglal magában, mivel felperesnek hozzá intézett E. a. levelére, melyben csak II. r. alperes kezességvállalása mellett kész elsőrendű alperesnek árukat küldeni, a válaszul irt F. alatti levél tartalma épen nem értelmez­hető másként, mint hogy felperes irányában elsőrendű alperesért az idézett szavakban, melyek szerint az ügylet foganatosítása esetére felperest pénzére nézve biztosította, jótállást, illetőleg kezességet vállalt. Ennélfogva elsőrendű alperest mint egyenes adóst, másod­rendű alperest mint kezest a keresk tÖrv. 270. §-a értelmében a követelt tőke s járulékainak egyetemleges megfizetésében marasz­talni kellett. A bpesti kir. ítélő tábla másodrendű alperes felfolyamodása folytán 3066/82. sz. a. következő ítéletet hozott: Az eljáró első bíróság ítélete elsőrendű alperest a kereseti

Next

/
Oldalképek
Tartalom