Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam IV. kötet (Budapest, 1883)

130 kiszolgáltatott czikkek árát is kifizette vagy azt bármely más mó­don kiegyenlítette. Miután erre vonatkozólag bizonyítékot fel nem hozott, a felperes által kínált esküt lényegében el nem fogadta, sem vissza nem kínálta, a törvénykezési rts. 233., 234. §§-ai alap­ján alperest feltétlenül pervesztesnek nyilvánítani s a tárgyalás megkezdése előtt leszállított 39 frt 89 kr. tőke megfizetésében marasztalni kellett. A budapesti kir. itélő tábla: A kir. járásbíróság ítélete hivatalból megsemmisíttetik. Indokok: A tárgyalási jegyzőkönyvből kitűnik, miszerint felperes kereseti követelését a tárgyalás megkezdése előtt 39 frt 89 krra szállította le ; minthogy pedig az ezen összeg iránti kere­set az 1877. évi XXII. tcz. által alkotott külön illetőség alá tar­tozik, a kir. járásbíróság az által, hogy ez uton a per ellátásába bocsátkozott, a pts. 297. §. 1. pontja alá eső semmiséget köve­tett el, minélfogva az idézett ítéletet a pts. 304. §-ának alkalma­zása mellett hivatalból meg kellett semmisíteni. A m. kir. Curia: A másodbiróság végzése megváltoztatta­tik, az elsőbiróság illetékessége megállapíttatik és utasittatik nevezett másodbiróság, miszerint az ügy érdeme felett hozzon határozatot. Indokok: Az 1877: XXII. tczikk 11. §. 1. pontja szerint oly ügyek tartoznak az ezen törvényben szabályozott eljárás alá, melyekre a kereset már eredetileg 50 frtot meg nem haladó ösz­szeg iránt indíttatott; miért a sommás bíróság illetékessége az által, hogy a kereset beadása után alperes által teljesített fizetés folytán a tárgyalás megkezdése előtt felperes a kereseti összeget 39 frt 89 krra leszállította, meg nem szüntettetett; és ennélfogva az eljárást és elsőbirósági ítéletet illetéktelenség indokából annál kevésbé lehetett megsemmisíteni, minthogy e tekintetben a felek részéről kifogás nem tétetett. Az 1871: VIII. tcz. 66. §. második bekezdésében foglalt eset fen nem forogván, felebbezőnek a másodbiróság maraszta­lása iránti kérelme sem foghat helyt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom