Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam IV. kötet (Budapest, 1883)

83 gabonának hatalmukban maradása lehetetlenségét ; tekintve, hogy a részesség elvei szerint az esetben, ha a több tettes által elha­tározott büntetendő cselekmény véghezvitele alatt a tettesek közül egy vagy több súlyosabb büntetendő cselekményt követ el, mint a melynek elkövetésébe mindnyájan beegyeztek, azon tettestársak, akik a súlyosabb büntetendő cselekmény elkövetésébe nem egyez­tek, csak az esetben mentvék fel az ezután járó súlyosabb bün­tetés alól, ha arról egyátalán tudomással nem birtak, vagy ha arról tudomással birtak, azt azonnal, mihelyt megtudták, minden lehető módon megakadályozni komolyan törekedtek, vagy ameny­nyiben ennek lehetősége kizárva volt, a súlyosabb cselekmény bevégzése előtt közreműködésük és támogatásuk megszűnésének, köztük és a túlmenő közti kapcsolat megszakításának határozott tettben nyilvánuló jelét adták ; tekintve, hogy a fentebbiek szerint R. Borzára vonatkozólag a súlyosabb felelősséget megszüntető körülmények egyike sem forog fen ; sőt a kiemelt ténykörülmé­nyek szerint ő az egész bűntett lefolyása alatt bűntársa mellett, mint ennek támogatója és igy mint tettestársa megmaradott: ezen oknál fogva a csőszök elleni lövésekben és azoknak vasvillával való megtámadtatásában nyilvánuló cselekmény az ő, R. Borza felelősségére esik ; és minthogy ezen ténykörülmények által az elkövetett büntetendő cselekmény a B. T. K. rendelkezéseihez képest más szempont alá foglalandó, mint a melynek véghezvi­telére a tettesek a bűntett véghezvitelének színhelyére érkeztük előtt vállalkoztak : következőleg R. Borza is ugyanazon cselek­ményben mondandó ki bűnösnek, mely a fentebb kiemelt tény­körülményekben találja a B. T. K.-nek megfelelő megállapítását. Minthogy pedig a B. T. K. 345. §-a szerint azon tettenkapott tolvaj, aki a lopás véghezvitele vagy a lopott tárgy megtartása végett erőszakot vagy fenyegetést használ: rablásnak tekintett lopást követ el, és a B. T. K. 348. §-a értelmében 5 —10 évig terjedhető fegyházzal, s a 354. §-ban megállapított mellékbünte­tésekkel büntetendő ; és minthogy a kiemelt tények világosan mutatják, hogy a pisztolylövések és a vasvillával való támadás a tettenkapott tettesek egyike által a többi kettőnek támogatása mellett, a lopott dolog megtartása végett intéztettek az őket tettenkapó csőszök ellen ; de minthogy másrészről vádlott taga­6*

Next

/
Oldalképek
Tartalom