Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam III. kötet (Budapest, 1883)
280 még 107 frt tökét, s annak 1881. ápril 1 -tői járó 6% kamatát 8 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett megfizetni. Indokok: Alperesnek a szakértők ellen tett kifogása elvetendő egyrészt azért, mert ezen kifogását a szakértői szemle alkalmával, de különösen felperesi szakértővel szemben annak megnevezése alkalmával nem tette, de azonkívül felperesi szakértő személyes érdekeltsége egyátalán fen nem forog, a bírósági szakértő pedig, bár nem bizományos, saját előadása szerint 40 évi praxisa alatt mindig ilynemű ügyletekkel is foglalkozott. Alperesnek azon kifogása, hogy felperes jogosítva nincsen a kereseti összeg visszatérítését követelni, miután állítólag viszkövetelési jogát nyíltan fen nem tartotta, helyt nem foghat, mert tartozatlan fizetést mindig, midőn az illető annak tudomására jön, visszakövetelheti már azon elvnél fogva is, hogy senki másnak kárával nem gazdagodhatik, ilyen körülmények közt még a kínált főeskü alkalmazásának szüksége fen nem forog. A kereseti követelés azon tételére nézve, melyben felperes a bizományi díj fejében fizetett 65 frtot visszaköveteli, a kereskedelmi törvény 377. §-a veendő alapul, mely szerint a bizományos dijat követelhet, ha az áru a bizományos hibáján kivüli ok miatt eladható nem volt, és a mennyiben azt a kereskedelmi szokás megengedi: tekintve hogy az alperes által becsatolt okmányokkal igazolva nem lett, miszerint az áru értékesítése körül fáradozott és azt csupán azért nem adhatta el, mert felperes az árunak állítólag meg nem felelő értéket követelt; tekintve a szakértők véleményére, mely szerint a kereskedelmi szokás szerint az áru el nem adhatása esetére bizományi díj ugyan nem követelhető, de követelhető exradition provisio, ennek alapján alperes ily czimen felperestől jogosítva volt egy bizonyos öszszeget követelni. Miután pedig alperes annak igazolására, hogy mi alapon követel i%-ot, semmi bizonyítékot fel nem hozott, a szakértők véleményéhez képest ily körülmények között a kereskedelmi szokás V2 %-ot állapított meg, annálfogva alperes is csak annyit van jogosítva felszámítani, és miután az i%-nak megfelelő 65 frt átvételét beismerte, ezen összeg felének visszafizetésére kötelezendő volt. A vásárok szárna tekintetében mindenekelőtt tekintettel arra, hogy alperes a felperes által azon körülményre kinált főesküre, hogy minden pesti vásár után köttetett raktárdíj