Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam III. kötet (Budapest, 1883)

278 a kinált alakban elfogadván, miután a fenebbi körülmények annál fogva is, hogy a bizonyítani kivánt utasítás felperesnek nem köz­vetlenül, hanem fia N. Lajos utján adatott, lényegeseknek is mutatkoznak, az alperesnek odaítélt föeskü szövegét a fenebbiekhez képest módosítani kellett. Felebbezett egyéb részeiben az első­birósági ítéletet az abban felhozott indokokból és még azért is helybenhagyni kellett, mert a D. alatti számla csak a válasznál mutattatott fel, a keresetlevélhez B. alatt csatolt könyvkivonatban pedig kitüntetve nincs, hogy a kereseti összegből 150 frt bizományi dij czimén követeltetik. Mert a keresk. törvénynek felperes által idézett 372. § a a bizományost csak arra jogosítja fel, hogy a bizo­mányi árut a 347. §. határozatai szerint eladhassa, ha az áruban azt értéktelenitő változás történik vagy a megbízó az áru iránt, habár erre a dolog természete szerint kötelezve van, nem rendel­kezik ; de ezen szakasz szelleméből egyátalán nem következtethető és a keresk. törvény más helyen sem mondja ki, hogy a bizo­mányos már nyáron jogosítva legyen a megbizó terhére oly árut beszerezni, mely csak a következő tavaszszal lesz szállítandó; ellenkezőleg a 381. §. ugy rendelkezik, hogy tőzsdei vagy piaczi árral bíró áruknál, ha ezeket a bizományos, mint eladó, maga szolgáltatja, az ár felszámításánál a teljesítéskor jegyzett tőzsdei vagy piaczi árakat tartozik megtartani, miből következik, hogy a megbizó irányában csak a teljesítéskor mutatkozó árkülönbözet számitható fel ; mert végre A. Gyula tanúval felperes nem az alperestől állítólag kapott utasítás valóságát, hanem az alperes által később állítólag tett egyezségi ajánlatot kívánta bizonyítani; ezen tanú kihallgatása tehát helyesen mellőztetett, mert ha bebi­zonyíttatnék is, hogy alperes egyezségi ajánlatot tett, abból még következtetni nem lehetne arra, hogy felperesnek a buza megvé­telére utasítást adott. A Curia : A másodbirósági ítélet hhagyatik. Indokok: Az alsóbiróságok ítéletének e részben helyes indokai szerint bizonyítottnak veendő az, hogy alperes még mielőtt felperes magát az alperes megbízásából tett * buza-eladás iránt vétel által fedezte, a felperestől nyert felvilágosítás folytán 1881. aug. 13-án az ő megbízása folytán kötött eladási ügyletet jóvá­hagyta. Habár tehát az eladási bizomány természetéből folyónak veendő is, hogy a saját nevében és felelőssége alatt szerződött

Next

/
Oldalképek
Tartalom