Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam III. kötet (Budapest, 1883)

2Ó2 mint a K. J. és S. czég beltagjai által indított és jogérvényesen befejezett sajtóper újra felvétele iránt emelt kérelmével elutasitta­tik és a f. évi márcz. 14-én 7968. sz. a. kelt esküdtszéki sajtó­birósági ítélet joghatályban továbbra is fentartatik. Folyamodó N. Ignácz a magánvádló K. J. és S. czég részére az általa ezúttal felszámított és ezennel 10 frtra mérsékelt perköltségnek megfize­tésében elmarasztaltatik. Mert perujitási kérelmét a folyamodó az alapperben nem használt bizonyítékokra és azon körülményre fekteti, hogy a vizs­gálat folyamában csakis becsületsértés miatt emelt panaszra hall­gattatott ki, holott elitéltetése a rágalmazás sajtóvétsége miatt mondatott ki. Uj bizonyítékait a folyamodó részint az azon egyé­nek ellen hozottnak állított büntető ítéletekben jeleli meg, a mely egyénekből a magánvádló czég egyik tagja ő ellene és tönkre tétele czéljából szövetkezetet hozott létre, részint pedig abban jeleli meg uj bizonyítékát, hogy S. Bertalan a magánhitelezők és az államkincstár megkárosítása és kijátszása czéljából kiskorú 16 éves fia nevében a végrehajtásilag lefoglalt fedezeti alapot igénykereset érvényesítése által elvont és igy magánosokat, sőt hatóságokat is félrevezetett. Azon körülmény azonban, hogy folya­modó a vizsgálat folyamán csupán a becsületsértés miatt emelt panaszra hallgattatott ki, a per újra felvételére indokul nem szol­gálhat, mert a vizsgálatnak sajtóügyekben egyedüli feladata azon egyén kinyomozásában áll, a ki a sajtói közlemény miatt az 1848: XVIII. tcz. 13. §-a értelmében a törvény előtt felelősséggel tartozik. Már pedig a folyamodó saját felelősségét ezúttal sem vonja kétségbe egyik vádbeli közleményre sem, annál kevésbbé hivat­kozik oly uj bizonyítékra, a mely e felelősség terhét más egyénre hárítani czélozná. Nem szolgálhat e körülmény az újra felvételre indokul főleg azért, mert a panaszos a vizsgálat eredményét tet­szése szerint használhatja fel vádjának kifejtésére, a melyet a vádlevélben tartozik előadni ; kizárólagos joga lévén a panaszolt czikkekben foglaltnak vélt sérelmet saját felfogása szerint minő­síteni, vagyis a törvény azon szakaszát, a melybe a cselekményt ütközőnek tartja, megjelelni, miután a sajtóeljárásban, csakis a vádlevél szolgál alapul a vádlott érdembeni védelmének, a meny-

Next

/
Oldalképek
Tartalom