Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam III. kötet (Budapest, 1883)
2.sr tartozásából felperes 1872. október 24-én készpénzzel 10 frt. tökét, 14 frt 60 kr. kamatot és egy saját birtokára bekebelezett kötelezvénynyel 300 frtot valóban lefizetett és később ezen 300 frt kötelezvényben tartozását is 1874. apr. 29. felperes egészben törlesztette. Ezen alperes által sem kifogásolt fizetések valódisága ellenében felhozott azon alperesi védekezés, miszerint az ő tartozása törlesztésére tett fizetéseket felperes nem saját pénzéből, hanem az ő és volt első férje P. József tulajdonát képezett s eladott madarasi 3ii telekföldnek felperessel közösen felvett 2250 frt vételárából teljesítette, figyelembe vehető nem volt, miután ezen állítása alperesnek épen az általa hivatolt s a per során kihallgatott K. Antal és G. János tanuk vallomásával igazolva nincs. A bpesti kir. itélő tábla : Felperes keresetével elutasittatik. Indokok : Alperes azzal védekezett, hogy a bajai takarékpénztárnál levő tartozásából felperes 3 kereseti összeget első férjétől származott gyermekeivel közösen birt s eladott madarasi 3/é telek vételárából fizette ki, mivégre a szükséges pénzösszeget felperesnek 1872. október 23-án átadta. Minthogy pedig felperes válasziratában az alperesi védekezésben foglalt állításokat sem átalánosan, sem pedig egyenként határozott tagadásba nem vette, alperes állításait annál inkább bebizonyitottnak tekinteni s felperest keresetével elutasítani kellett, mert a C. alattival igazolt azon körülmény, hogy 1874. évi június hó 20-án alperesnek csak 350 frttal tartozott, azt pedig engedményesnek kifizette, a hallgatag beismerésével begyőzött alperesi állitások czáfolatára annálkevésbé szolgálhat, minthogy alperes azzal is védekezett, hogy az egész telekvételárt felperes vette át, a mit felperes határozottan szinte nem tagadott. Ugy a D. alattiból vont felperesi következtetés szintén hatálynélküli, mert az abban foglalt lemondás és nyilatkozat egy felperes által igért hitelbérre vonatkozik. A magy. kir. Curia: A budapesti kir. itélő táblai Ítélet helybenhagyatik. Indokok : Kétségtelen ugyan, hogy a bajai takarékpénztárnak alperes ellen fenállott követeléséből felperes 324 frt 60 krt részint készpénzzel, részint saját kötelezvényével 1872. évben törlesztett, mindamellett alperest ennek megfizetésére kötelezni Döntvénytár, uj folyam III. I j