Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam III. kötet (Budapest, 1883)

74 jnn. 30-ról kelt átirata mellett közölvén: most már a monori kir. jbiróság f. évi 222. sz. a. átirata folytán felmerült illetékességi össze­ütközés elbírálása czéljából az összes iratok felterjesztetnek a nélkül, hogy e kir. törvényszék saját álláspontját bővebben indokolni szükségesnek találná; csakis arra bátorkodik a nagyméltóságú kir. Curia magas figyelmét felkérni, hogy Sz. Pál hagyatéki ügye ide mult évi 12020. sz. a. perre utasítás végett beterjesztetett, de pótlások teljesítése végett vissza is küldetett: tehát e királyi tör­vényszék még ez ügyben el nem járt, hanem a hiányok pótlását kívánta. Az erre vonatkozó s a 12020. számú végzésben is (.meg­keresés »-nek nevezett felszólítást a monori kir. járásbíróság 222. számú átiratában «utasitás»nak tekintvén, nem foganatosí­totta, holott a monori kir. közjegyző nem a törvényszék, hanem a járásbiróság kiküldötte lévén ez esetben, s a törvényszékre az illetékesség át nem szállván (mert a perre utasító végzést még meg nem hozta), a kir. közjegyzőt csakis járásbiróság utján le­hetett utasítani. A m. kir. Curia : Az öröklési eljárás kiegészítésére, illetőleg a hagyatéki tárgyalás hiányai pótlásának eszközlésére a monori kir. járásbíróságot mondta ki illetékesnek; mert az 1868: LIV. tcz. 587. §-a feltételezi, hogy a hagyatéki tárgyalásokat, a melyek alapján egyesség nem sikerülte esetén az érdekelt felek valamelyike per útjára utasítandó, a hagyatéki bíróság szabályszerűen, hiánytalanul eszközölte. Ebből önkényt következik, hogy a mennyiben az ügy állása a megelőző öröklési eljárás kiegészítését s a hiányok pót­lását kívánja, ezt ismét csak az eljárt hagyatéki bíróság tartozik eszközölni. És a fenforgó esetben áll az is, hogy az eljárt kir. közjegyző nem a pestvidéki kir. törvényszéktől, hanem a monori kir. járásbíróságtól mint illetékes hagyatéki biróságtól nyerte meg­bízását. De a ptrs. 60. §-hoz képest különben is tartozik minden biró más bíró megkeresésének eleget tenni s a jogszolgáltatás tárgyában kölcsönösen segédkezet nvujtani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom