Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam III. kötet (Budapest, 1883)

65 Ugyanis sem az eljárás lényeges formái meg nem sértettek, sem a vádlott törvényes kivánatai meg nem tagadtattak, sem végre a törvénynek a vétségre helytelen alkalmazása fel nem merült; nevezetesen J. vádló fél az idézett min. rendelet 20. §-nak eleget tett, a vádlevél szerkesztésénél azon helyeket s tételeket, melyekre vádjait alapította, szabatosan megjelelvén; 2. a vádlevél nem volt visszautasítandó azért, hogy benne a vád alá vett kitételek teljes szövegükben nem az állam nyelvén idéztettek, mert a közlemény eredeti szövegének ily idézése csak ugy okozhatna a félre jogsérelmet, ha az esküdtek az eredeti szö­veget nem értették volna, a mit panasztevő sem állit, a tárgya­lási jegyzőkönyv pedig megczáfol ; mert az elnökség által ez iránt megkérdezett esküdtek határozottan kijelentették, hogy a német szöveget értik ; 3. a vádlott által becsatolt s az elnök által a vádlóval köz­lött s az esküdteknek átadott végzés és külföldi nyomtatványok felolvastatása helyesen mellőztetett ; mert sem a 208. sz. a. vég­zés, sem a felmutatott nyomtatványok vizsgálati iratokat nem képeztek és igy az idézett miniszteri rendelet 53. §-a értelmében felolvasandók nem voltak ; de ezen nyomtatványok tartalmának a vádbeli czikkek tartalmávali ugyanazonossága vagy hasonlósága az itt Budapesten önállóan megjelent czikkek szerzőjére vagy szerkesztőjére, ki ezekért a felelősséget elvállalta, ez utóbbiaknak megbirálásánál irányadó nem is lehetett volna ; 4. az, hogy a bünt. törv. 171. §-ának magyarázatára vonat­kozó országgyűlési beszédnek felolvasása az elnök által meggá­toltatott, a védelmi szólásszabadság indokolatlan korlátozásának ez esetben nem mondható, mert a törvény magyarázatára vonat­kozó magánvélemények mérvadó sulylyal nem birnak ; egyébiránt pedig panaszlónak képviselője az élő szóvali érvelésben, a fejte­getésben és az esküdtek tetszése szerinti irányban való felvilágo­sításában gátolva nem volt; 5. panasztevő azon állítása, miszerint vádló által nem iga­zoltatott volna, hogy a bevádolt lap Magyarországon terjeszte­tik s nem csupán kivitelre szolgál, figyelembe szinte nem vétet­hetett, mert az, hogy a <iSocialist» Budapesten adatott ki s itt Döntvénytár, uj folyam. III. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom