Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam II. kötet (Budapest, 1882)
121 Tartozik ennélfogva felperes ezen ítélet jogerőre emelkedésétől számítandó 3 nap alatt az eskü letételére jelentkezni és azt a kitűzendő határidőben le is tenni, minthogy különben keresetével elutasittatik. Indokok : Az állandóan alkalmazott szakértők azon véleményüknek adnak ugyan kifejezést, hogy a váltón látható elfogadói aláírás és a C. /). E. F. alatt becsatolt okmányokon látható Sámuel G. névaláírás nem ugyanazon egy kéztől származik ; miután azonban a per során be nem bizonyittatott, hogy az azon okmányokon látható Sámuel G. névaláírás ugyanennek az irása, a szakértői vélemény pedig egymagában a bizonyítékot e tekintetben helyre nem állítja, de a váltó meghamisítása a fenyítő bíróság által foganatosított vizsgálat által sem derittethetett ki a szakértői vélemény mellőzésével, más bizonyíték hiányában a föeskü általi bizonyítás volt elrendelendő ; és ezen főeskü tekintve, hogy az aláírásról alperesnek tudomása nincsen, a ptrts. 235-ik §-a értelmében felperesnek volt odaítélendő. A váltótörvény 93-ik §-a szerint azon kifogással, hogy a váltón az elfogadás idejekor valamely lényeges kellék hiányzott, harmadik jóhiszemű váltóbirtokos ellen egyáltalán élni nem lehetvén, alperesnek azon ellenvetése, mintha a váltó kelte és lejárata utólag és sokkal későbbre Íratott volna, birói figyelembe nem vétethetett. A budapesti kir. itélö tábla: alperesnek 1881. október 27-én 5070. szám alatt közbetett felebbezése folytán 1882. évi január hó 11-ik napján 4541. szám alatt következő ítéletet hozott: Az eljáró első bíróság fenti keletű és számú ítélete nem felebbezett részében érintetlenül, felebbezett részében pedig lielybenhagyatik. Indokok: az A. alatt csatolt váltón levő elfogadói aláírás a C. D. E. és F. alatti okmányokon látható kétségbe nem vett ((Sámuel Glatz» aláírásokkal ezen kir. ítélő tábla által is eg\behasonlittatván, az aláírások ha nem egyezőknek is, de hasonlóknak találtattak ; az aláírások között mutatkozó hasonlatosság pedig elegendő alapul szolgál arra, hogy az aláírás valódisága tekintetében a ptr. 172. §-ában körülirt eskü a ptr. 235. §. jogi hasonlatosságához képest felperesnek megítéltessék.