Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam II. kötet (Budapest, 1882)
9° többé 1874. évi okt. 12-e után a b.-komlósi 420., 536., 813., 822. és 1201. sz. tjkvekben felvett ingatlanokból öt megillető jutalékáról le nem mondhatott úgy, hogy az felperes követelésének alapjául ne szolgáljon. Hogy a felperesi előjegyzés mit sem ér és arra nem támaszkodhatik, figyelembe nem vétethetik. Mert az előjegyzés bekebelezéssé vált és igy teljes és feltétlen a jelzálogos biztosítás. Azon alperesi kifogás, hogy az előjegyzésről mi tudomásuk sem volt, szintén figyelembe vehető nem volt: mert R. Szilárd alperes igyekezett az előjegyzést törültetni, de igyekezete eredménytelen maradt és kérelme nem teljesíttetett. Alperesek kifogásul felhozván még azt, miként St. Gyula sokkal előbb vette fel szülői örökségét, s hogy az örökségéről a többi örökösöknek lemondott, mely osztályrész 5262/877. számú végzéssel azoknak be is szavatoltatott, ugyancsak figyelembe nem vétethetik. Mert a telekkönyvi rendelettel összefüggésben álló osztr. p. tvkv. 466. §-a azt mondja: «a hitelezőnek szabadságában áll először személyes jogát az adós ellen és azután teljes kielégittetését az elzálogosított dologba keresni». A fentebb előadottakkal be van bizonyítva, miként a felperesi követelés valódi s már iogerejü ítéleten alapszik, be van bizonyítva, hogy ugyanazon felperesi követelés a b.-komlósi (kiirt) sz. tjkvekben felvett ingatlanokból a St. Gyulát illetett negyedrészre mint zálogjog bekebeleztetett. Ennélfogva stb. A budapesti kir. itélő tábla: A neheztelt I. bir. ítélet megváltoztatik, felperes keresetével elutasittatik stb. Egyúttal a viszonkeresetnek hely adatik, a b.-komlósi 429. sz. tjkvben C. 16., a b.-komlósi 536. sz. tjkvben C. 19., a b.-komlósi 813. sz. tjkvben C. 8., a b.-komlósi 822. sz. tjkvben C. 6. és a b.-komlósi 120. sz. tjkvben C. 2. sorsz. a. 548 frt és 60 kr. és járulékai erejéig felperes javára bekebelezett zálogjog megszűntnek kimondatik és annak kitörlése elrendeltetik. Indokok : A keresethez A. a. csatolt végzésből kiderül, hogy felperesnek 548 frt 60 kr. és járulékai iránti követelése erejéig a b.-komlósi (kiirt) sz. tjkönvvekben felvett ingatlanokból St. Gyulát