Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam I. kötet (Budapest, 1882)

<)4 1881. évi május hó 24-én 1617. szám alatt következő végzést hozott : Az eljáró első biróság fenidézeft keletű és számú ítélete és azt megelőző egész eljárás hivatalból megsemmisíttetik, felpe­resnek 682. sz. a. beadott váltókeresete visszautasittatik. Indokok: Mert a váltótörvény 3-ik §. 4-ik pontja szerint a váltó fizetési ideje csak határozott napra, látra, lát vagy kelet után, bizonyos időre, vagy valamely vásárra szólhat. Az .-í. alatti okmány azon kitétele: «hat hónap múlva" ily határozott fizetési időnek nem tekinthető, miután ebből meg nem határozható, hogy a hat hónap a kelet, lejárat, esetleg az elfo­gadás napjától, mely a kelettől különböző lehet, számitandó-e. Az első biróság tehát akkor, midőn felperest a váltótörvény 3. §. 4. pontjában körülirt, lényeges váltókellékekkel nem biró A. alatti okmányra alapított váltókeresetével a váltóeljárás 6. §-a alapján el nem utasította, a váltóeljárás 44. §. a) pontjában foglalt és a 47. §. értelmében hivatalból figyelembe veendő oly semmiséget követett el, minek folytán azt, valamint az azt megelőző egész eljárást megsemmisíteni és a váltóeljárásra nem tartozó 682. sz a. keresetet a váltóeljárás 6. §-a alapján hivatalból visszautasítani kellett. Felperesnek semmiségi panaszszal egybekötött felebbezése folytán a magy. kir. Curia 1882. január 18. 757/881. szám alatt következő végzést hozott: Tekintve, hogy a kir. itélö tábla a váltótörvény és a váltó­eljárás azon szabályait, melyekre határozatát alapította, helyesen értelmezte és alkalmazta és így a váltóeljárás 44. §-nak a) pont­jában foglalt semmiségi panasz elvettetik. Az egyúttal közbevetett felebbezés pedig tekintve, hogy a kir. itélö tábla csupán az illetőség felett határozott, és hogy ily­nemű határozat ellen csak semmiségi panasznak van helye, visz­szautasittatik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom