Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVIII. folyam (Budapest, 1882)

169 74. 1. Az ügyvéd csak oh munkálatokért követelhet ügyfelétől díjazást, melyek részérói szakértelmi gonddal eredményre vezethető módon eszközöltetnek ; ellenben az általa hibásan tett munkálatért sem díjazást, sem költségmegtéritést nem igénvelhet, 2. Oly keresetlevél szerkesztése és felszerelése fejében, mely kereset alapján tárgyalás azért nem tartathatott meg, mivel a megidézendő alperesek részint feltalálhatók nem voltak, részint az eszközlendö megidéztetést megelőzőleg már meghaltak, az ügyvéd­nek díj és költség megtérítése iránti joga bíróilag el nem ismerhető, mert az ügy­védnek kötelességé a helyes perindítás alapfeltételei iránt a keresetlevél beadása előtt magának meggyőződést szerezni. (1881. 4267. sz. a.) P. Aurél ügyvéd V. Gyula ellen 134 frt ügyvédi munkadij a költség fizetésére a nagylaki járásbíróság előtt pert indított. A járásbíróság alperest a keresetben, kamatokban s perkölt ségben elmarasztalta az esetre, hogy az a) alatti díjjegyzékben fel­számított s ügyvédi munkálatokért követelt díjösszegek mérsékeltek s valódiak, mert alperes által tagadásba vett felperes részére való megbízás a b) alatti intőlevél d) alatti meghatalmazás s c) alatti négy levél által beigazoltatott : s felhozott ügyvédi munkálatok meg­történte pedig alperes által nem kifogásoltatott és igy arra nézve, hogy azon munkálatokért követelt összegek mórsókeltek s valódiak, felperesnek becslöeskü volt odaítélendő. A kir. tábla az elsőbirósági Ítéletet megváltoztatta s alperest 70 frt 65 kr. tőke, kamatai s 15 frt perköltség fizetésében feltótle­nül elmarasztalta, a többire nézve pedig felperest feltétlenül eluta­sította ; mert &b) okirattal ugy a c) alatt csatolt négy levéllel tel­jesen be van bizonyítva, hogy alperes orvosi dijainak behajtása vé­gett felperest képviselőjéül megbízta, továbbá a becsatolt okmányok­kal begyőzetett az is, hogy az a) alatti jegyzékben I—XIV. és XVII. tételek alatt felsorolt perekben a megbízás visszavonásáig fel­peres tényleg eljárt, munkálatokat teljesített s költekezett, miért is ezen munka arányához képest a dij és költség fejében, a 70 frt 65 krra mérsékelt összegnek megfizetésében alperest marasztalni, és pedig feltétlenül kellett, mert az ügyvédi dij összegének megállapí­tása csakis a bíró határozatától, nem pedig az igénylő fél becslöes­küjótől van feltételezve. Alperes azon ellenvetése, hogy felperes ügyködése sikertelen volt, tekintetbe nem jöhet, minthogy az ügyvéd dijazása, ha csak e részben a felek között külön megállapodás nem jött létre, a peres ügy elintézésének avagy a követelés behajtásának sikerétől függővé nem tehető, ós jelen esetben annál kevósbbé,

Next

/
Oldalképek
Tartalom