Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVIII. folyam (Budapest, 1882)

153 árt a megvett ingatlan tehermentesítésére fordítani, mit azonban nem tévén, a tehermentesítést egyelőre láthatólag czéltalan keresettel szorgalmazta. Az ügyvédi rendts 57. §-át is megsértette panaszlott, midőn mint R. Albertin perbeli képviselője a per alatti követelést magához váltotta s magára engedményeztette. Panaszlott abbeli védekezése, hogy az ügyben a hitelező fél anyósa volt, mentségül nem volt elfogadható, mert a törvény e tekintetben rokon és id>gen között különbséget nem tesz. A panaszlott által felvetett elévülési kifogás figyelmen kivül volt hagyandó, mert a panasz tárgyát képező tehermentesítési ügy még a panasz emelése után is folyamatban volt s a tehermentesítési perben is csak 1878. évi márczius 14. hozatott meg az ítélet, a panasz pedig már 1879. márcz. 16. emeltetett. A büntetés kiszabásánál enyhítő körülményül volt veendő, hogy panaszlott a tehermentesítést mégis keresztül vitte. Tekintve még azt is, hogy azt csak a fegyelmi eljárás nyomása alatt, a végtárgyalást közvetlenül megelőzőleg teljesítette, a hogy már több ízben harmadfokú fegyelmi büntetéssel volt büntetve, a másodfokú fegyelmi büntetésnek az ítéletben megállapított mértéke volt kiszabandó. Panaszlott az adásvételi ügyben a vevőket képviselte, ugyanezen ügyben a vételár hátralókért, az eladó képviseletében perelte a vevőket, s ismét később a ve^ők nevében a tehermentesítésért perelte az eladót. Ezen a bünt. törvkönyv 482. §-ába ütköző eljárása, ugy a R. Albertin-féle 600 frtos követelés kétszeres behajtása iránt felmerült bünjelenségek elbirálása czéljából, az iratoknak az illetékes büntető bírósághoz leendő áttétele elrendelendő volt. Panaszlottnak felebbezóse folytán a magy. kir. Curia mint legfőbb itélőszéki osztályának fegyelmi tanácsa 1881. évi szept. 6. 260. sz. alatt következőleg itélt: Az eljáró ügyvédi kamara fegyelmi bíróságának idézett számú és keletű ítélete annyiban, amennyiben panaszlott ügyvéd az 1874. évi 34. t. cz. 68. §. a) pontjában körülirt fegyelmi vétségben vétkesnek kimondatván, az ugyanazon t. cz. 70. §-ához képest 200 frt pénzbírság fizetésére köteleztetett, felhozott indokainál fogva helybenhagyatik. Azon részét illetőleg azonban, mely szerint az ügyiratok a felmerült bünjelenségek tárgyábani illetékes további eljárás végett az illető fenyítő törvényszékhez áttétetni rendeltettek, meg-