Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVIII. folyam (Budapest, 1882)
81 szerinti minősülés alapján szabatott ki. Ellenben a KI. Náthán tagadása ellenében a H. Lajos által feljelentett lopási bűnkisérletre nézve, a végtárgyalásra be nem idéztethetett panaszos egyoldalú állításán kivül semmi közelebbi bizonyíték fel nem merült, a menynyiben a tanukként hivatkozott Sz. Béla (napló 15) és K. János (napló 14) a vizsgálóbíró előtt tett vallomásaik szerint magán lopási kísérletre nézve semmi határozott adatot nem szolgáltatnak, sőt az egyik tanú még a személy azonosságát sem igazolhatja. K. Adolf ellenében Sch. Ferencz valamint P. Anna vallomásával beigazolt tény, hogy a tekercs szőnyeget Sch. és T.-val együtt kinálták eladás végett P. Anna és K.-nénak ; kétséget sem szenvedhet, hogy vádlott tudta, miszerint K. a szőnyeg birtokába csakis lopás utján juthatott, mert vádlott társa viszonyait jól ismerte, de lélektanilag sem tételezhető fel, hogy máskülönben anyagi haszonra való kilátás nélkül a szőnyeg elidegenítésére közreműködött volna- K. József ellenében, azon különben is csak feltevésen alapuló körülményen kivül, hogy az árnyékszékkulcs eltűnéséről tudomással bír", volna, közelebbi gyanuok fel nem merült, amennyiben ugyanis kétségtelen, hogy a lopás elkövetésekor egy másik szobában aludt, másnaponi távozását az üzletből pedig 9zintén nem tarthatni közvetlen össze függésben a bűnpalástolással, a mennyiben épen semmi bizonyíték nem létezik arra, hogy a korcsmából a végett távozott, hogy vádlottakkal érintkezzék avagy azokat figyelmeztesse. Mindezek folytán, és tekintve még, hogy az elitélt három vádlott egyike sem hoz fel K. ellen terhelő adatot, holott ilyen körülménynek — ha valóban léteznék — elhallgatása érdekükben nem áll: vádlott a lopásbani bűnrészesség vádja alól felmentendő volt, s ehhez képest azonnali szabadlábra tételét elrendelni kellett. A budapesti kir. itélő tábla : Annak megjegyzése mellett, hogy több alkalommal elkövetett lopás nem bűnhalmazatot, hanem bűnismétlést képez, mely a m. btk. 335 §. megítélése alá esik, minélfogva a Sch. Ferencz vádlott terhére fenforgó G. József-féle lopás is bűnismétlésnek tekintetvén, a kir. tszék Ítéletének KI. Náthán, Sch. Jakab és K. Adolf vádlottakra vonatkozó felebbezett része Sch. Ferencz vádlott bűnösségére és elitélésére nézve is helybenhagyatik, indokolásánál fogva oly kiegészitóssel, hogy ezen vádlottak büntetésébe, az általuk, az elsőbirósági ítélet hozatalától, 1880. november 2-ik napjától kiállóit letartóztatásuk beszámittatik ; mindazonáltal a Sch. Ferencz vádlottra kiszabott fegyházbüntetés bünösségi fokához mérve két és fél évi tartamra leszállittatik. Döntvénytár XXVIII.