Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVII. folyam (Budapest, 1882)
218 kori birtokosának tulajdonául vélelmezendő, s annak határozott kijelölése és állítása nélkül, hogy a felperes által vételárként kifizetett pénz végrehajtást szenvedetté volt, arra, hogy az a birtokos tulajdonát képezte, eskü nem Ítélhető, ez utóbbi pedig nem is állíttatott. Elsőrendű alperes felebbezése folytán a kir. tábla következőleg végzett: A kir. járásbiróság végzésének megváltoztatásával felperes tulajdoni igénykeresetétől elmozdittatik és a végrehajtó alperes kir. kincstárnak 15 frtban megállapított perbeli költségét megtéríteni köteleztetik. Indokok: Mert végrehajtás alkalmával a lefoglalt tárgyak végrehajtást szenvedett birtokában találtatván, ezen végrehajtáskori birtoklás a végrehajtást szenvedettnek a lefoglalt tárgyakra nézve végrehajtás alkalmával őt illetett tulajdoni jo^a mellett harczol. Ennélfogva teliát felperes tulajdoni igénye igazoltnak bíróilag csak azon ese're lenne elismerhető, ha nemcsak azt, hogy ö az igényelt tárgyakat a végrehajtást megelőző bizonyos időben tulajdonjogilag megszerezte, hanem azt is bepróbálta volna, hogy ezen tárgyakra szerzett, tulajdoni jogát annak daczára fentartotta, hogy azok végrehajtáskor végrehajtást szenvedett birtokában találtattak. Ebből kifolyólag tekintettel arra, hogy a felmutatott közjegyzői okiratbeli felperesi egyoldalú nyilatkozat arra nézve, hogy végrehajtást szenvedett az igónylett tárgyakat felperestől kibérelttekkép vette át, bizonyítékul nem szolgálhat. A kihallgatott tanuk abbeli határozatlan vallomása pedig, hogy felperes használatra engedte át a tárgyakat végrehajtást szenvedettnek, a használatrai átengedés feltételeinek és idejének meghatározása nőikül, arra nézve bizonyítékul szinte nem szolgálhat, hogy az 1877-ben állítólag használatra átengedett, tárgyak a végrehajtásnak 1880. évi augusztus hóban bekövetkeztekor is csak használati jogosultsággal lettek volna végrehajtást szenvedett birtokában ; felperest nem igazolt keresetétől elmozdítani, és öt, mint igénylő pervesztest, a végrehajtató alperesnek okozott perbeli költsége viselésére kötelezni kellett. Felperesnek felebbezése folytán a legfőbb ítélőszék 1881. évi 3503. sz. a. következő végzést hozott: A kir. táblának végzése indokaiból helybenhagyatik annál is inkább, mert a felperesnek közjegyző előtt tett s Írásban felvett egyoldalú nyilatkozata, a kétoldalú bérleti szerződés kellékeit nem pótolja.