Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVII. folyam (Budapest, 1882)
211 Indokok: A kir. törvényszék ítéletében felhozott tényállás szerint vádlott cselekménye a btk. 279. §-ban körülirt szándékos emberölés bűntettét képezvén, miután vádlott most érintett Ítélet indokolásában felsorolt bizonyíték alapján helyesen lön bűnösnek kimondva, s büntetésének tartama is, ugy a cselekmény elkövetésekor fenállott jogszabályoknak, valamint a fentebb idézett törvényszakasznak megf'elelöleg lett az első bíróság által megállapítva, ezen bíróság ítéletét indokainál fogva ugyan helybenhagyni, de a büntetés nemét az érintett mbtk. 2. és 279. §-ai, ugy a btörvénykonyveket életbelóptető törvény 16-ik §-a értelmében fegyházbüntetésre kellett átváltoztatni. Vádlott és a kir. ügyész felebbezése folytán a magy. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék 1881. május 17. 1668. szám alatt következő ítéletet hozott : Mindkét alsó bírósági Ítéletnek részbeni megváltoztatása mellett vádlott tiz évi fegyházra Ítéltetik. A büntetés tartamát illetőleg vádlott tiz évi fegyházra volt ítélendő azért, mivel a vádlottra bizonyult cselekmény szándékos emberölés által elkövetett s a btkönyv 279. szakaszában körülirt oly büntettet képez, mely tekintettel arra, hogy vádlottban a szándék erős felindulásban keletkezett, és hogy házastársán követte el az ölési bűntettet, a btkönyv 281. szakaszának első bekezdése ós zárpontja szerint tiz évig terjedhető fegyházzal büntetendő ; ha tehát hasonnemü cselekmény az előbbi gyakorlat rendén súlyosabb büntetés alá volt is vonható, a btkönyv 2-ik szakaszában foglalt szabály szerint jelen esetben az ugyanakkori törvénykönyvben foglalt enyhébb intézkedés alkalmazandó, s ebből folyólag a vádlottra kiszabott fegyházbüntetés tartama az elsőbirósági ítéletben elősorolt súlyosító és enyhítő körülmények egybevetése mellett tiz évben volt megállapítandó. 101. A tettes a többszöri niegtámadtatás s üldözés pillanatában uiegtámadója ellenében a jogos önvédelemben forogván, az ily helyzetben véghezvitt emberölés beszániithatósága teljesen ki van zárva. (1881. február 24. 10019. sz. a.) Vádlott több társával 1879. évi szeptemberben sarju-kaszáláson volt a soóvári plébánosnál, mit elvégezvén, attól pálinka helyett 30 krt kaptak, mivel elmentek a korcsmába, hol azt elfogyasztván, egyikök még saját 30 krján hozatott pálinkát. B. erre felhívta többi n*