Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVII. folyam (Budapest, 1882)
169 ítélőszék 1881. évi május 9. v. 210. szám alatt következő ítéletet hozott: A budapesti kir. itélő tábla Ítélete megváltoztatván, az elsőbírósági ítélet hagyatik helyben. Indokok: Alperes kifogásait azon körülményekre alapítja, hogy felperestől ennek megbízottja, F. Ignácz utján mustra szerint 300 métermázsa búzát Megvásárolván, a kereseti váltót a buza átadása előtt a 2700 frttal kialkudott vételár részbeni fedezéséül felperesnek kiszolgáltatta, minthogy azonban a felperes által szállított buza a mustrának meg nem felelt, annak átvételét megtagadta, mit hogy jogosan tett, kitűnik az 7. alatti előleges birói szemléből, mely szerint a szállított buza teljesen megromlott. Felperes mindezen körülményeket határozottan tagadásba vette azzal, hogy F. Ignácz az alperesnek és nem az ő (felperesnek) megbízott alkusza volt, hogy kikötve volt, miszerint a buza alperes által megtekintessék és Nagyváradon átvétessék és végre, hogy ennek megfelelőleg a buza megtekintés után Nagyváradon ada'ott át alperes megbízottjának. Ezen indokolt felperesi tagadások ellenében, alperes kifogásait bizonyítani tartozott, és pedig tekintettel arra, hogy j.den váltóperben a váltóeljárás alkalmazandó, oly bizonyitékok előadása mellett, melyek a váltóeljárás szerint helyt foghatnak Ily módon begyőzendö lett volna, kifogásoló alperes részéről, hogy a szállított buza a kikötött feltételeknek az átadáskor meg nem felelt, hogy jelesen a vétel mustra szerint történt, vagy a mennyiben megtekintésre törtónt, a fenforgó hiányok olyanok voltak, melyek szabályszerű megtekintés mellett felismerhetők nem voltak. Mint ebből kitetszik egy egész sora a vitás kérdéseknek merül fel, melyek elbírálására a váltóeljá rás keretén belől alkalmazható bizonyitékok alperes részéről nem szolgáltattak. Jelesen az előleges birói szemléről fel vett jegyzőkönyv jelen perben figyelembe nem vehető, mert a váltóeljárás szerint kizárva van, hogy mint ezt a p. t. rdts. 542. §-a megengedi, a perben a szakértők az ellenfél kívánatára újra meghiteltessenek, és kifogások a szakértők nyilatkozata tekintetében tétethessenek, hogy pedig az előleges birói szemle, mely a perben köztörvényi eljárás szerint még lényeges kiegészítéseknek alávethető, a váltóperben ennek mellőzésével a kifogásoló váltóadós javára egymagában mint bizonyítók egyszerűen elfogadható legyen, a váltóeljárás szellemével meg nem egyeztethető. A mondottak szerint, alperes be nem bizonyítván, hogy a buza átvételét, melynek vételára fejében a kereseti váltó átadatott jogo-