Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVII. folyam (Budapest, 1882)

159 mint az első árverésen igért vételár kiegészítő részét az ujabban elárverezett karczagi 20., 10,, 7816. és 776 3. helyrajzi számú birtokrészletek vételárára sorozott és a 4945. sz. felosztási terv D. illetve C. és D. részeiben felhozoU követelések kielégítésére fordíttatni rendelte. Mert végre a prdtrts 253-ik § ára való tekintettel a késedelmes vevők ellen foganatba veendő végrehajtási lépések csak a fizetésre kitűzött 15 napi határidő sikertelen lejárta után lévén megtehetők, végrehajtató azon kérelmének, hogy K. János és B. Lajos a vételár-különbözet behajtása végett a végrehajtás azok összes ingó és ingatlan vagyonára elrendeltessék, annál kevésbbé lehetett helyt adni, mivel a végrehajtás elrendelése a jelen végzés keretén kivül eső külön intézkedés tárgyát képezi. Ezen másodbirósági végzés ellen K. János és B. Lajos 1881. január 3. beadott felebbezés folytán a magy. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék 1782. sz. a. következő végzést hozott: A budapesti kir. itélő táblának fentebbi keletű és számú végzése azon felebbezett részében, mely szerint a viszárverést szenvedő K. János és B. Lajos által bánatpénzül letett 800 frt, s illetve 360 frt elveszettnek mondatott ki, megváltoztatik, s e tekintetben az első folyamodási törvényszék végzése hagyatik helyben,, oly értelemben, hogy az említett bánatpénz a felebbezők által fizetendő vételári különbözetbe betudandó leend. Egyéb nem felebbezett részeiben a II. bírósági végzés érintetlen marad. Indokok: A viszárverést szenvedő felebbezők a veszélyükre teljesített ujabbi árverésen bejött kisebb vételárnak, az általuk korábban igért magasabb vételár erejéig leendő kiegészítésén és a késedelmi 6% kamaton felül még a bánatpénz elvesztésére is nem kötelezhetők, mert a prdts 459-ik §-ának második bekezdése, mely szerint, ha az ujabbi árverésen az előbbi vételárnál kevesebb jönne be, a veszteséget a korábbi vevő viselni tartozik, határozottan nem rendeli azt is, hogy a vételári különbözeten felül még a bánatpénz elveszítése is a viszárverést szenvedettet terhelje, vagyis nem mondja ki, hogy a letett bánatpénz e veszteség pótlásául nem fordítható. Ily határozott intézkedés hiányában tehát a vevőt mind a vételári különbözet kiegészítésére, mind pedig még a bánatpénz elvesztésére is kötelezni nem lehet.