Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVI. folyam (Budapest, 1881)

97 vádlott azon bűntett kísérletének vádja alól, tényálladék hiányából felmentetik, cselekménye azonban a btk. 321. §-ában körülirt, a személyes szabadságnak fajtalanságra irányzott czélból való megsértése által elkövetett bűntettnek, minősíttetik s ezen bűntettben mondatván ki bűnösnek, hat havi börtönre ítéltetik. Az alsóbb biróság ítéletének B. Pál s B. Márton vádlottak, a bűnrészesség aluli felmentésére vonatkozó része pedig az erre nézve felhozott indokoknál fogva helybenhagyatik. Indokok : Sz. István Ferencz a vád tárgyát képező, s az alsó bíróságok által helyreállítottnak talált erőszakos nemi közösülés kísérletének bűntette alól fel volt mentendő, mert vádlottnak az ezen cselekményre vonatkozó határozott tagadásával szemben azon ténykörülmény, mely ezen bűntettnek lényeges ismérvét képezi s mely ismérv megvalósításának (véghezvitelének) megkezdése arra nézve, hogy ezen bűntett kísérlete fenforogjon, a btk. 65. §-a, de az eddig fennállott joggyakorlat szempontjából is, mulhatlanul szükséges, nincs bebizonyítva; de ha magának T. M.-nak egyedül álló vallomása is vétetnék alapul, ezen vallomás által sem jutott el vádlottnak a nevezett nő nemi szemérme ellen irányzott tettleges támadása azon fokig, a hol az erőszakos nemi közösülés véghezvitele, tehát egy, a btk.-ben, nevezetesen annak 232. §-ban meghatározott s különösen megjelölt ismérvek által minden más büntető cselekménytől, igy a XIV. fejezetben meghatározott valamennyi más, a szemérem elleni megtámadásoktól megkülönböztetett bűntettnek, épen ezen megkülönböztető tpnyi eleme kezdődik, a melynek foganatosítása megkezdésével tehát a btk. 232. §-nak a 65. ij-hoz való viszonyítása alapján az erőszakos nemi közösülés bűntettének kísérlete, létrejő. Ellenben minthogy sértett T. Mária határozott és vádlottnak szembemondott állítása, továbbá a tanuk összhangzó vallomásai, sőt részben maga Sz. István Ferencz beismerése által is bebizonyított tény gyanánt volt elfogadandó, hogy vádlott 1878. april közepén fentnevezett T. Mária hajadont, halott-virrasztásnál azon koholt állítással, hogy volt kedvese lesben áll s ha hazatér, meg fogja verni, félelembe ejtette és ezt koholmánynyal rábírta, hogy az ö kíséretét védelmül elfogadja, hazamenet pedig az uton, koholmányának továbbfüzósével, az útközbe eső saját lakába való betérésre azon ürügy alatt csábította, hogy lesben álló kedvesének dühe időközben ki fog fáradni és az haza fog térni; és minthogy T. Mária, kísérőjének e koholmánya következtében annak lakásába az őt szintén kisérő, elsőrendű vádlott két czimborájával csakugyan betért; itt azonban elsőrendű vádlott a konyhaajtót rázárva, őt a nemi közösülésre rábirni törekedett, ós miután rábeszélései Döntvénytár XXVI. p.