Dárday Sándor - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXII. folyam (Budapest, 1879)
90 A járás- mint keresk. bíróság 1872. szept. 2. 8875. sz. végzésével a kielég. végrehajtást, eleve zálogul lekötött dehreczeni kereskedésében levő összes ingó s activ követeléseire, szükség esetén bárhol máshol található ingóságaira is elrendelte, a közjegyzői törv. 111. §. alapján, mi foganatosittatott s ezalatt alperes csődöt mondott. A csődperügyelő az elrendelt s foganatosított végrehajtás ellen kifogásokat adott be, melyeket a járásbíróság f. év febr. 18. 1742. sz. a. elutasított s a végreh. eljárást érvényében fentartotta; mert az illetéktelenségi kifogás elvetendő, miután a végrehajtás alapjául szolgáló s a közj. törv. 111. §. kívánalmainak megfelelő közjegyzői okiratban a felek az átruházási viszonyból származható vitás kérdések eldöntésére nézve a debreczeni járásbíróságnak magokat alávetették ; a keresk. elj. rendelet pedig, habár annak 6. §. 1. pontja az ily átruházásból eredő pereket a tszékhez mint keresk. bírósághoz utasítja is, mind a mellett nem tiltja el a feleket attól, hogy a járásbíróságot kiköthessék, a keresk. törvény s rendelet sehol sem mondja ki, hogy ily kikötés már magában véve semmis lenne. A csődperügyelő semm. panaszára; a semmitőszék a fentebbi végzést megsemmisítette (297. §. 6. pont); mert a keresk. eljár, rendelet 6. §-ban elősorolt peres ügyek a tszék mint keresk. bíróság hatáskörébe tartoznak; mert ezen ügyekben, tekintettel az idézett rendelet 7. §-ára, melyben azon perek felsorolva vannak, melyekre a jbiróságok hatásköre kiterjed, a rendes birói illetőségtől eltérésnek, még a felek akaratából sincs helye ; mert azon ügylet, melynek alapján K. Benő által a végrehajtás elrendelése kéretett, kereskedelmi üzlet átruházásából származik, és mint ilyen az idézett rend. 6. §. 1. pontjában elősorolt peres ügyek közzé tartozik; mert eszerint a jbiróság, habár a végrehajtás alapjául szolgált közjegyzői okiratban, az üzlet átruházásból származó peres kérdésekre nézve a debreczeni jbiróság illetősége ki is köttetett, a végrehajtás elrendelésére nem volt illetékes.