Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXI. folyam (Budapest, 1879)
57 15. Pernjitás esetében, azon körülmény, hogy az alapper az előbb érvényben volt jogszabályok értelmében intéztetett el, törvényes alapul nem szolgálhat arra, hogy a jelenben hatályban levő törvények s eljárástól eltérés történhessék. (1878. decz. 28. 23524. sz. a.) K. Jakab, G. Lipót s N. József ellen 204 frt iránt ujitott áruszerzési keresetet támasztott a debreczeni tszók mint keresk. bíróság előtt, mely 1878. május 27. 5831. sz. a. az ügy órdemét végzéssel döntötte el, miért a kir. tábla, hová az ügy felebbeztetett, hivatalbóli semmiség alapján felterjesztette. A semmitőszék a tszék végzését hivatalból megsemmisítette; mert mindazon kereskedelmi ügyekben, melyek 1876. január l-jétől indíttattak, az eljárásra nézve az igazs. ministeri eljárási rend. értelmében a perrendtartás a szabályadó. Miután pedig jelen áruszerződósre alapított kereset kereskedelmi ügyet képez s az ujitott per 1877. apr. 28-án tétetett folyamatba ; s azon körülmény, hogy az alapper az előbb fennállott törvények értelmében intéztetett el, a jelenben hatályban levő törvények s eljárástól való eltérésre nézve a felhívott min. rend. 1. s 30. §§. szerint törvényes alapot nem szolgáltathat ; miután továbbá a perr. 246. §. értelmében az ügy érdeme nem végzéssel, hanem Ítélettel döntendő el, s ennek figyelmen kivül hagyása által a peres felek a használható perorvoslatokra nézve tévedésbe ejtettek, az ügy érdemben hozott végzést stb. 16. Semmiséget képez, ha a kereset visszaadatni rendeltetik a végett, hogy az a külföldön lakó alperesnek újbóli megidéztetése végett, német fordításban mutattassék be. (1878. decz. 28. 26657. sz. a.) A Pesti hengermalom részvény-társaság bejegy. czég, Bl. Mihály morva-prosnitzi kereskedő ellen 14182 frt fizetésére a bpesti keresk. törvényszékhez keresetlevelet adott be, mely feletti tárgyalásra alperes meg nem jelenvén, meg nem jelenés folytán marasztaltatása kérelmeztetett. A tszék 1878. nov. 18. 85480. sz. végzésével azon kérelemnek helyt nem adott; mert a visszautasított keresetlevélhez német fordítása nem volt mellékelve, s igy annak tartalmáról alperes mint külföldi lakos tudomást nem nyerhetett; egyszersmind felhívta felperest, hogy újbóli megidéztetés végett a keresetlevél német fordítását mutassa be.