Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXI. folyam (Budapest, 1879)
92 évek hosszú során át kifejtett rendkívüli tevékenységének s munkásságának tulajdonit. De végre felperesek nem is szolgáltattak a perben adatokat, melyek alapján a kérdéses ingókra nézve az örökhagyó tulajdonjogát legalább részben, vagy egy bizonyos arányban megállapítani lehetne. A kisújszállási 2058. sz. telekjkönyvben 1918. hsz. alatti házas belsőségből az 1200 írtra becsült lakház értékének csak Vs-da volt 400 frttal az örökhagyó tulajdonául számitható, mert bizonyítva van, hogy az a régi elértéktelenedett lakháznak lebontása után 1861-ben, tehát akkor építtetett fel, midőn alperes a kérdéses ingatlannak 2/3 részben már tulajdonosa volt, s midőn a növedék már csak Vs részben illethette az örökhagyót. Az egész 1200 frt házértéket azonban nem lehetett alperes kizárólagos tulajdonául elismerni, mert elfogadhatólag nem bizonyította be, hogy a házat ő egymaga sajátjából építette fel. A melléképületek s a házhely értékét 870 frttal, a 3014. hr. sz. szőllőót 950 frttal, a 3484. sz. rétet 842 frt 90 krral, s a 6205. sz. szántóföldét 5288 frttal helyesen vették számba az alsó bíróságok ; mert az örökhagyó végrendeleti, tehát egyoldalú s azért bizonyítékul el nem fogadható kijelentését a B. CD. s az azután az L — K. alatti okiratok, melyek azt bizonyítják, hogy a fentebbi javak az örökhagyó szerzeményeit s a telekkönyvezós előtt kizárólagos tulajdonát képezték. Ezek szerint az osztály tárgyául szolgáló javak összes értéke 8360 frt 43 krt tesz ki, melyből — az örökhagyónak 3 gyermeke levén — 1. r. alperest 1393 frt 40Vá kr, a többi felpereseket pedig mint, az elhunyt M. férj. Zs. Sára leszármazóit együtt véve szintén 1392 frt 49V2 kr illeti köteles részül. Ezen törvényes osztályrészt az Örökhagyó sem G. alatti végrendeletével, sem az E.a. telekkönyvezéssel, illetőleg ajándékozással el nem vonhatta a felperesektől, (ideigl. törv. 4. 7. 8. §§.). Azt pedig, hogy felperesek eme kötelesrészükbe betudhatólag valamit kaptak volna atyjuk, tekintve nagyatyjuk életében, — alperes nem bizonyította, — s azért a fentebbi, összesen 2786 frt 83 krral megállapított törvényes osztályrészbe csak azon ingatlanok 1144 frt 6 kr értéke számítandó be, melyeket az elsőbiróság a végrendelet alapján természetben kiadandókul ítélt meg, s a melyeknek megítélését egyik fél sem nehezteli. Ezen utóbbi összeg betudása után marad 1642 forint 75 kr, a mivel alperes a felperesek kötelesrészét kiegészíteni tartozik. A késedelmi kamatokat az örökség megnyíltától fogva meg-