Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XX. folyam (Budapest, 1878)
34 bírhatna, ha az ősiségi szabályok 6. §-a értelmében legkésőbb 1853. nov. 1-éig letétetett volna; hasonlólag a hagyatéki javak fiági természete tekintetében tett ellenvetés sem tekinthető bebizonyitottnak: mert felperes határozottan kétségbe vonta, az ennek igazolására felhozott 5., 6., 7., 8., 9. és 12. sz. alatti okiratok valódiságát, valamint azt is, hogy az ezen okiratokban felemiitett javak örökhagyó javaival azonosok volnának, habár az 5., 6., 8. ós 9. sz. alatti okiratok valódisága a hivatalból beszerzett XXVIII. alatti eredetűek és hiteles kiadványok által bebizonyitottnak veendő is, ezek arra nézve, hogy az azokban foglalt javakkal azonosak volnának, mi bizonyítékot sem képeznek. A dolog ily állásában az alap- és újított per során előadottak által az tekintendő begyőzöttnek, hogy az örökhagyó hagyatéki javai nem oly minőségűek, melyekből a leányág kizárható, és hogy akkor midőn felperes az A. alatti egyességet ezen hiszemben megkötötte, a dolog lényegére nézve nyilván megtévesztetett, mihez képest az A. alatti egyesség érvénytelensége helyesen mondatott ki. A m. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék a kir, ítélő tábla fentebbi ítéletét indokainál fogva helybenhagyta. 25. A keresi, tűn. 316. §-a, mely a távollevők közt írásban tett ajánlatról s elfogadásról intézkedik, nem alkalmazható, midőn az adásvételi ügylet az adós, és a hitelező kereskedő utazója közt jött létre. (1878. ápril 17. 252. sz. alatt.) P. Ernő, P. Gergely ellen 62 frt 39 kr áru vételár hátralók fizetésére a bpesti V. ker. járás- mint keresk. biróság előtt indított perében az elsőbiróság elutasította s következő indokokból : Alperes beismeri, miszerint a kereseti árukat felperes utazójánál megrendelte, csakhogy ezen megrendelést másnap felperesnél sürgönyileg visszavonta; miután pedig ennek daczára küldötte el felperes az árukat, kereshetőségi joga alperes ellenében nem lehet. Felperes ez ellenében alperest a ker. törv. 336. §. alapján marasztaltatni kéri. Miután azonban jelen esetben a megrendelés, mielőtt az felperes tudomására jutott, vagy azzal egyidejűleg vissza is vonatott, a megrendelés Cs.-Szeredán történvén az a ker. törv. 316. §. értelmében hatályát veszité; miután továbbá az áruk még felperes által alperes részére fel nem adatván, a vétel befejezettnek tekinthető nem volt; s midőn daczára ennek felperes a 4. sz. szerint a visszavonásról azt állította, hogy az árukat már előbb elküldötte s tényleg