Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XX. folyam (Budapest, 1878)

22 "VII. R. 42. cz. alapján helyt adni kellett. — Azon alperesi kifogás, hogy a kereset halmozott, figyelembe nem vehető; mert ugy a vissza­helyezés, mint a kártérítés iránti kérelem egy és ugyanazon jogala­pon t. i. az alperes által felperes bányatelkébe történt átlyukasztáson nyugszik, következőleg egy keresetben érvényesíthető. A kárösszeget illetőleg annak mennyisége, az eljárt szakértők véleménye alapján, tekintettel azonban az alperes kifogásai folytán eszközölt 8. sz. a. foglalt pótlásokra, különösen a kőszén faj-súlyának M. A. bírósági szakértő ellenőrzése mellett s a felek bányamüvezetői jelenlétében, kísérleti uton történt meghatározására volt megálla­pítandó. Alperes a kamatokban is marasztalandó volt, mert saját beis­merése szerint, felperes telkében a kőszón-kivájást 1876. február 1. előtt beszüntette, következőleg már ezen idő előtt tartozott a jogta­lanul élvezett hasznot felperesnek átszolgáltatni. A budapesti kir. tábla 1877. június 26-án 3234. sz. a. követ­kezőleg itélt: Tekintve, hogy alperesnek a kártérítési összeg mennyiségére vonatkozólag a felebbezésben felhozott kifogása, miután a felek az észrevételezési tárgyalás alkalmával, a kárösszeg mennyiségének vég­leges kiszámitását egyetértőleg M. A. szakértőre bizták, s miután ennek 8. NJB. alatti nyilatkozata vétetett a neheztelt Ítélet alapjául, figyelembe nem jöhet; az elsőbiróság ítélete a kárösszeg megálla­pítását illetőleg ezen, s az abban foglalt indokoknál fogva helyben­hagyatik. A kamat s perköltségre vonatkozólag azonban, tekintve egy­részt, hogy a kártérítési jog, valamint a kártérítési összeg csak a bíróság ítélete által határoztatik meg ; s ennélfogva kártérítési perek­ben a megítélt összeg lejárta s kamatozása a keresetlevél beadásával áll be; tekintve másrészt, hogy mindkét fél részben nyertes s részben vesztessé lett, megváltoztatik, s a megítélt kárösszeg utáni kamat csak 1876. május 24-től mint a kereset benyújtása napjától Ítéltetik meg, a perköltség kölcsönös megszüntetésével s a nem felebbezett rész érintetlenül hagyásával. A legf. ítélőszék következőleg itélt: Az alperes részről perrendellenesen beadott, helyt nem fogható semm. panasz visszautasítása mellett a bpesti kir. tábla Ítélete a kár­összeg megállapítására nézve az abban felhozott s felhívott indokok­nál fogva helybenhagyatik; ellenben a kamat s perköltségre nézve megváltoztatik, és e

Next

/
Oldalképek
Tartalom