Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIX. folyam (Budapest, 1878)
alapítják, mely szerint az ocsovai határban fekvő 204. számú ház időközben, s mielőtt az arra való nézve közöttük ós alperes között folyamatban volt adásvevósi üzlet teljesen befejeztetett, a mondott ház alperesek tulajdonává vált, noha tűzvész martalékává lett, ugyanazért felpereseket az okon, mivel keresetükben a kérdéses ház árába fizetett 120 frtot tartozatlan fizetésnek jelezték, keresetüktől elmozdítani nem lehetvén, kellett a bpesti kir. ítélőtábla ítéletének megváltoztatásával, az elsöbirósági, alperest a felperesi kereset terhóben marasztaló ítéletet helybenhagyni. 45. A szerződő fél az általa adott Tételári előleg elvesztésére, habár az a szerződés nem teljesítése esetére határozottan kikőttetett, nem kötelezhető a szerződés be nem töltése esetén sem, ha a szerződési feltétek nem teljesítésében nem saját mulasztása, hanem egy tőle nem függő, s általa a határidőn belül el nem hárítható akadály által gátoltatott. Ily akadálynak tekintendő a szerződő fél örököseire nézve, ha a szerződő fél a teljesítésre kikötött határidő előtt elhalt, s hagyatéka ellen bírói zár rendeltetett. (1877. július 2-án 5949. sz. a.) özv. Sch. Gáspárnő mint kiskorú gyermekei természetes és törvényes gyámjának B. Kálmán alperes ellen 1300 frt s jár. iránt indított perében az elsőbiróság alperest a kereseti 1300 frt tőke s ennek 1874-ik november 6-ától járó 6% kamatai megfizetésére kötelezte. A bpesti kir. ítélőtábla 1877. évi február 27-én 3401. sz. alatt hozott ítéletével az elsőbiróság ítéletét megváltoztatta, felperest keresetével elutasította; következő indokoknál fogva: felperes keresetét az A. alatti kötvényre alapítván, annak tartalma, bár azt jogelőde alá nem irta, reá nézve kötelező erővel bir, miután Sch. Gáspár és alperes közötti gabonavásárlás ezen kötvény által szabályoztatott. Ezen kötvény szerint vevő tartozott volna az összesen befizetett vételári összeg elvesztésének terhe alatt a megvásárolt gabonáért járó összeget 1873. évi szeptember 14-ig kifizetni; minthogy pedig felperes maga azt állította, miszerint az átvétel az ausztriai keresk. társulat megbízottjai által ugyanazon évi szeptember 25. kísértetett meg, ennélfogva felperes a részére idő közben fizetett összeg visszatartása mellett az eladott gabona átadását jogosan tagadta meg, a gabona átadásának elmulasztása alapján tehát felperes a fizetett vételári összeg visszatérítését követelni jogosítva nincs, miért is felperest az elsöbirósági ítélet megváltoztatása mellett keresetével eluta-