Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIX. folyam (Budapest, 1878)
58 bizonyítja, elutasítani kellett. A felperes által felhozott elévülés kérdésének, mint jelen ügyben nem döntő momentumnak elbírálása ezúttal határozat tárgyát nem képezhette, annál fogva az alperes részéről perrendszerüen bebizonyított tilalommal szemben felhozott ezen felperesi ellenvetés figyelembe vehető nem volt. 43. 1. Ha a cséplőgép hiányai miatt a cséplés körül történt késedeleni folytán, a tulajdonos kárt szenved, e kára megtérítését a cséplőgép tulajdonosától abban az esetben is követelheti, ha a gép hiányai daczára az azzal való cséplést akadálytalanul folytatni engedte. 2. Az előleges bírói szemle költségeit ha ez ennek alapján inditott perben az ellenfél pervesztessé lesz, mint erre okot szolgáltató ö tartozik viselni, s erre az ítéletben kötelezendő. (1877. július 9. 6230. sz. alatt.) H. László felperesnek L. Ádám alperes ellen 6156 frt 24 kr s jár. iránt folyamatba tett sommás perében, az elsöbiróság alperest 1000 frt kötbérnek, s azon esetre ha felperes arra becslő esküt tesz, hogy a cséplő hiányai miatt a cséplés körül felmerült késedelem folytán 2193 frt kárt szenvedett, ezen összeg megfizetésére kötelezte. A bpesti kir. ítélőtábla 1877- évi márczius 6-án 4379. sz. a. hozott ítéletével: az elsöbiróság ítéletét megváltoztatta, s alperest csupán 1000 frt egyszerű kötbér és a perköltség megfizetésére kötelezte; — keresetének többi részével ellenben feltétlenül elutasította, következő indokoknál fogva: A keresethez mellékelt szerződés alperes által nem kifogásoltatván, az valódinak volt veendő. Azon körülményt, hogy a kérdéses cséplőgép 1869. jul. 15-re, mint a szerződésileg kikötött határnapra nem, hanem sokkal későbben érkezett a kérdéses helyre, a per során alperes beismerte ; azon alperesi állítás pedig, hogy ezen kósedelmezés felperest terhelné, megczáfoltatott felperes részéről a nem kifogásolt, és hit alatt kihallgatott A. Sándor tanú vallomása által, mely szerint alperes gépe még 1869. évi július 25-én sem volt Temesvárról elszállítható állapotban, valamint a nem kifogásolt 2. sz. alatti okirat által is, mely szerint alperes a kérdéses gépet annak tulajdonosaitól csak 1869. évi augusztus 1-ére kölcsönözte ki; ennél fogva alperest a szállítás idejére nézve mulasztás terhelvén, őt a szerződésileg kikötött 1000 frt kötbérben és mint pervesztest a perköltségben elmarasztalni kellett.