Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XVIII. folyam (Budapest, 1878)

53 Végre e tétel tekintetében a társaság részéről nyilvánított azon nézet, mintha a kérdéses 48,852 frt 02 krnyi tétel a fennebb érintett közgyűlési határozat folytán «az egyes részvényesek oszta­lékaira irányzott követelését* képezné, komoly megczáfolást sem érdemel, mert tekintve, hogy az alperesi részvénytársaság mint min­den más részvénytársaság nem egyéb a részvényesek összeségénél, alperesi társaság ugyanazon összegre nézve önmagának hitelezője és egyszersmind adósa is nem lehet; el is tekintve attól, hogy a mérleg csak oly vagyonra terjedhet ki, mely annak felállításakor már való­ban létezik, vagy a társaságot követelőleg illeti, de nem osztalé­kokra, illetőleg üzleti nyereségre, mely a bizonytalan jövő szám­adásba nem vonható esélyeitől függ. A mérleg cselekvő állapotába «Hypothekar-Darlehen» tétel alatt felvett 58,868 frt 97 krnyi összeg ellen emelt felperesi kifogás szintén alaposnak bizonyult be; mert alperes társaság nem tagadja, miként L. József György és Teréz elleni 56,000 frtnyi követelése teljes értékben van a fentebbi 58,868 frt 97 krnyi összegben fel­véve, holott, a mint ezt alperes nem tagadva beismerte, a jelen köve­telés biztosításául szolgált jelzálognak végrehajtás utjáni elárvere­zése folytán mindössze csak 30,000 frtnyi vételári összeg folyt be, mely összegből alperesi társaságra az előnyös tételek, és az előző takarékpénztár kielégítése után alig 20,000 frt jut­Itt már tehát nemcsak azon körülmény, hogy a közvetlen adós ellen végrehajtás intéztetett, hanem már maga azon tény, hogy az eladott jelzálog árverési vételára alperes betáblázott követelését nem fedezi, ez utóbbi követelést nyilván kétesnek tünteti fel, ós al­peresi társaságot azon kötelezettsége alól, hogy e követelést a keres­ked. törvény 199. §. 5. pontjához képest valódi értékére leszállítva állítsa be a mérlegbe, még az általa védelmül felhozott azon körül­mény sem menti fel, hogy jelen követelésre nézve állítólag jelenlegi felperes és öcscse L. Ödön is felelősséggel tartoznak, mert, miután ez utóbbiak alperesi okmány tanúsága szerint alperesi társaság ellen ugyanezen L. József György-féle követelés tekintetében 1876. évi deczember 6-án kétkedésre állapított felhívási keresetet indítottak ; igen valószinü, miszerint alperes társaság netáni jogait felperes és L. Ödön ellen csak per utján érvényesítheti, mi tehát a követelésnek jelzett kétes minőségén mit sem változtatván; a mérlegnek ezen része is nyilván a keresked. törvény 199. §-ának 5. p. ütközik. Hogy a kifogásolt cselekvő állapotbeli tételek utáni kamatszám eredménye is a mérleg helyesbítéséhez képest változik, és ekként az

Next

/
Oldalképek
Tartalom