Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XVII. folyam (Budapest, 1878)
27 Mert alperes azon védekezését, hogy nem ö, hanem K. Lászlóné bérelt felperestől bútorokat, felperes nemcsak nem tagadta, hanem válaszában nyíltan és határozottan beismerte maga felperes is, azt állítván, hogy K. Lászlóné több bútort s ezek között a kereseti két darabot is 1871. évi október 17-től 1874. évi márczius 17-ig bérelt ós ezek bérét ki is fizette; miután ezek szerint az 1871. évi október 17-én kelt aláírás világosan ezen bérletre vonatkozik, mely felperes és K. Lászlóné részéről alperessel köttetett, ez tehát annak bizonyítására, hogy később vagyis 1874. évi márczius 17-én két darab bútort felperestől alperes kibérelt, alapul nem szolgálhat és mivel felperes ezen felül semmi egyéb bizonyítékot fel nem hozott, keresetével a kir. tábla által is helyesen lett elutasítva. 16. Kártérítésre s illetve a űzetett vételár visszakövetelésére van jogosítva az, kitol egy általa megvett ló a marháslevél hibás volta miatt lefoglaltatott. (1876. ápril 26-án 2267. sz. alatt.) H. Nándor felperesnek Zs. Prolló alperes ellen 40 frt tőke 3 járulékai iránti perében az elsőbiróság felperest a kereseti tőke és járulékainak megfizetésére kötelezte. A budapesti kir. Ítélőtábla 1876. évi július 31-én 37562. sz. alatt hozott ítéletével az elsőbiróság ítéletét megváltoztatta és felperest keresetével elutasította: mert azon körülmény, mely szerint a felperes által alperestől vásárlott ló közhatóságilag letartóztatva lett, alperes azon meg nem czáfolt előadása ellenében, hogy a járlat-levélben előforduló hiba tévedésen alapult, az érvényesen kötött adásvételi szerződésnek megszüntetésére alapul nem szolgálhat, és a lónak letartóztatása legjobb esetben is felperest csak arra jogosíthatná, hogy alperestől az általa szenvedett kárának megtérítését követelhesse, ennélfogva az eljáró bíróság Ítéletének megváltoztatása mellett felperest keresetével elutasítani kellett. A magy. kir. Curia mint legfőbb Ítélőszék pedig a kir. tábla ítéletének megváltoztatása mellett az elsőbiróság ítéletét hagyta helyben: mert felperes keresetét az általa alperestől vásárlott s kifizetett, de a marha-járlat hibás volta miatt közhatóságilag lefoglalt ló árának visszafizetésére és igy kártérítésre irányozta, és mert azon körülményt, hogy a marha-járlat kiállítása tévedésen alapult alperes lett