Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XVI. folyam (Budapest, 1877)

5 1467. §-a az eredeti telekkönyvi bejegyzésre, melynek kiigazítása harmadik személyek nyilvánkönyvi jogainak érintése nélkül, a hir­detvényi határidő után is eszközölhető, alkalmazható nem lévén : a felebbezett elsöbirósági Ítélet indokainál fogva helybenhagyatik. A 11 agyar kir. Curia mint legfőbb Ítélőszék azonban mindkét alsóbb bírósági itólet megváltoztatása mellett, felperest keresetével elutasította: mert felperes a '/. alatt beperesitett hiteles telekkönyvi jkönyv ellenében, az annak eredetien szemlélhető névaláírását, s illetőleg keze keresztvonásának valótlanságát be nem bizonyította, mihez képest begyözöttnek veendő az, hogy felperes a kereseti vagyonnak saját, s egyszersmind fiának, e perben alperesnek közös tulajdonául lett fel­vétele alkalmával jelen volt, s hogy e szerint ezen felvétel tudtával és beleegyezésével történt, mi ellen felperes annál kevésbé szólalhat fel, mert a felvételt annak megtörténte után is helyesnek, voltakópen a szóban forgó telekkönyvi jószágtestet saját s egyszersmind alperes közös tulajdonának ismerte el az által, hogy midőn egy magának pénzre lévén szüksége a takarékpénztár csak az egész birtoknak jel­zálogul való lekötése esetére engedélyezte a 250 frtnak kölcsön adá­sát, s alperes engedve felperes kívánságának, abba bele nyugodott, hogy a kölcsön összeg saját jutalékára is bekebeleztessék; felperes 2'/. alatt beügyelt oly értelmű nyilatkozatot adott alperesnek, mely szerint az utóbbinak terhelt tulajdonát megóvandó, csak Önmagát ismeri el a teher törlesztésére kötelesnek. Mindezek szerint tehát fel­peres keresete alaptalannak bizonyulván be, az alsóbb bíróságok Ítéletét megváltoztatni, s felperest keresetével elutasitani kellett. 3. 1.1 telekkönyvi tulajdonos által támasztott tnlajdonkereset folytán kifogásképen is érvényesíthető a tnlajdonos birtoklási jogosultsága ellen oly körülmény, mely a tulaj­donos saját tényének kifolyása. 2. Határozatlan arányban bekebelezett tulajdonostársak egyike a közöstulajdon bizonyos megbatározott részének kiadatását a nélkül, hogy a többi tnlajdonostárs meghallga­tására alkalmat szolgáltatna, — nem követelheti. (1875. június 2-án 4172. sz. a. hozott határozat.) T. Vaszilie felperesnek T. Júlia és K. Tódor alperesek ellen, a budfalvi 222. számú telekjkönyvben foglalt ingatlanok '/3 részének átadása s járulékai iránt indított perében az elsőbiróság alpereseket a kereseti birtokrész kiadásában elmarasztalta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom