Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XV. folyam (Budapest, 1877)
89 Ezt azonban felperesek mivel sem igazolták, azon állítólagos körülmény pedig, hogy az 1820. évben megnyilt anyai és 1865. évben átadott apai örökség az 1869. évben elhunyt örökhagyó hagyatékát meghaladta, amannak ebbe történt befektetésére bizonyitékul nem szolgálhat, és pedig annál kevésbé, mert alperes viszonválaszában határozottan tagadta, hogy néhai férje az A. alatti okmány szerint ennek atyja kezeihez átadott anyai örökrészét valaha átvette volna. Mindezeknél fogva, tekintettel arra is, hogy az igényelt szőllőkre nézve felperesek önmaguk beismerik, miszerint azok a hagyaték ellen vezetett végrehajtás utján eladatván és ez alkalommal befolyt vételár a hagyatéki terhek törlesztésére fordittatván, ezen szőllök a hagyatéki osztály tárgyát többé nem képezhetik, őket keresetükkel elutasítani kellett. A budapesti kir. ítélő tábla 1873. július 29-én 33857. sz. alatt hozott ítéletével: az első bíróság neheztelt ítéletét, mennyiben felpereseket a hagyatéki javak természetben leendő kiadatása, továbbá az anyai 4366 frt 36 krnyi hagyatéki érték kifizettetése irántikeresetükkel elutasította, helybenhagyta; mennyiben azonban a 10,100 váltó forint 14 6/. krt A. Ferenczre atyjától szállott értéknek, továbbá a budai 2557. számú tjkönyvben foglalt 4576. és 6052. helyr. számú szőllők 1375 frtot tevő vételárának a hagyatékból készpénzben leendő kifizettetósót is feltétlenül megtagadta, megváltoztatik s felpereseknek A. Ferencz után törvényes örökjoga 10,100 frt 46 6/. kr váltó, mint örökhagyóra apai ágról származott érték, és a fenntemlitett szintén öröklött szőllőknek 1375 frtot tevő vételára erejéig bíróilag megállapította. Egyébként azonban az elsöbiróság ítéletét feloldatta s az eljáró kir. törvényszéket oda utasította, hogy a megállapított örökségi öszszeg kifizettetósének elrendelhetóse tekintetéből a felek meghallgatása mellett a hagyaték cselekvő és szenvedő állapotját, szükség esetén birói becsű utján is megállapítván, ez irányban ujabb határozatot hozzon. Indokok: helyben volt hagyandó az elsőbirósági ítélet, menynyiben a hagyatéki javak természetben leendő kiszolgáltatását megtagadta, mert a hagyatéki ház, a dunai malom és az ingóságokra nézve felperesek maguk sem állították, hogy azokat örökhagyó szüleitől természetben örökölte volna, sőt elismerték, hogy azok a házasság tartama alatt szereztettek, minthogy pedig az ideigl. törvk. szabályok 10. §-a szerint leszármazók hiányában az apa és az anya,