Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIV. folyam (Budapest, 1876)
2G zettség, melyet alperesek az egyességben magukra vállaltak, közvetlenül az általuk képviselt közönséget terheli, mert a meghatalmazott, ki mint ilyen jogosítványa határai között jár el, kötelezettségi viszonyon kivül áll. Felperes az alperesek személyes elmarasztalására intézett jelen keresetét nem alapithatja arra, hogy a BJ alatti egyesség I. pontjában alperesek mégis a fizetésre önmagukat kötelezték, mert a BJ alatti egyességben alperesek csak mint meghatalmazottak ezen minőségükben nyilatkoztak. Ennélfogva tehát és miután felperes nem is állítja, sőt keresetét nem is erre alapítja, hogy alperesek meghatalmazotti minőséggel nem is birtak, és hogy az általuk mint meghatalmazottak által megkötött szerződés a képviselt közönség által jóvá nem hagyatott: felperes keresetének helyt adni nem lehetett. A m. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék azonban a pesti kir. tábla ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság ítéletét hagyta helyben : mert az alperesek által beügyelt 7. alatti ítélet szerint D.-Pentele város közönsége mint olyan ellen, melynek nevében a BJ alatti pótegyesség köttetett, azon okból, mivel a fizetési kötelezettséget vállalt városi elöljáróknak a közönségtől erre nyert megbízatásuk nem igazoltatott, jogórvényesen elutasíttatván, önkényt s törvényesen következik az, hogy most már a fizetési kötelezettség, melyet az A) alatti Ítélet csak a városi közönség irányában mondott ki, fenn nem állónak, az 1862. feb. 18. kötött, B) alatt fekvő s valódiságára nézve alperesek által nem neheztelt egyességet aláirt s fizetési kötelezettséget vállalt alpereseket terheli annál is inkább, mert a mennyiben alperesek a per során azt, hogy felperes irányában .5,) szerint fizetési kötelezettséget vállaltak kétségbe nem vonták, hanem azt állítják, hogy azt csak mint a duna-pentelei róm. katholika egyházközség megbízottjai annak nevében vállalták magukra annyiban, tekintve azt, hogy a BJ alatti egyességet nem mint a római katholika egyház megbízottjai írták alá, és nem is az egyházközséget, hanem magukat kötelezték a fizetésre, ezen állításuk szerinti minőségüket vagy megbízásukat ők tartoztak bizonyítani, vagy a hitközséget saját védelmükre szavatosként beidéztetni, ezt azonban tenni elmulasztván, sőt azt is, hogy felperes a szerződési feltételeknek eleget nem tett, nem bizonyítván, a BJ alatti két oldalú egyességből kifolyó fizetési kötelezettség egyenesen reájuk háromlik; önkényt értetvén, hogy az illetők elleni viszkereseti joguk kizárva nincs.