Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIV. folyam (Budapest, 1876)

18 113. Midőn valamely ingatlan meghatározott összegért adatik el, az eladás tehermentesen történtnek tekintendő, s ennélfogva azon összeg, melyet a vevő a birtokon fekvő terhek törlesztésére fordított, a vételárhói leszámítandó. (1875. márczius 1-én 1373. sz. alatt.) N. János felperesnek özv. H. Jánosnó alperes ellen 1100 frt vételári hátralék és járulékai iránt indított perében az első bíróság alperest a keresetbe vett vételár hátraléki összeg és kamataiban elmarasztalta. A pesti kir. ítélő tábla pedig 1874. évi november 26-án hozott ítéletével az első bíróság ítéletét helybenhagyta. A m. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék azonban mindkét alsóbb bíróság ítéletét megváltoztatta és felperest keresetével elutasította : mert a kérdéses ideiglenes adásvételi szerződésben a vételár határozottan 6000 frtban lévén megállapítva, a vevők nagyobb összeg megfizetésére, vagyis a vételáron felül az eladott ingatlanok fekvő terheknek is, melyekről a szerződósben szó sincsen, elvállalására avagy hordozására nem kötelezhetők; minélfogva a mennyiben a terhek a vételár egy részét felemésztik, annak többi része pedig már le van fizetve, a felperes több fizetésnek követelésére csak akkor lehetne jogosítva, ha az eladott vagyonon fekvő terheket már tel­jesen törlesztette volna, mit pedig nem is állított. 114. 1. Felszámított ügyvédi munkálatoknak valóban megtörtént teljesítése föcsküvcl, az pedi£, hogy e munkálatokért kívánt összegek mérsékeltek és valódiak, becslő esküvel is bizonyítható. 2. Ba a felszámított ügyvédi munkálatok oly minőségűek, hogy azokról csak felperes bir tudomással, e munkálatok valóban megtörtént teljesítése ajánlott föesküvel is bizonyítható. (1875. február 3-án 653. sz. alatt.) A. Zsigmond felperesnek F. Márton alperes ellen 31 frt 20 kr ügyvédi munkadíj és járulékai iránt indított perében a pest-lipót­városi kir. járásbíróság következő ítéletet hozott: Ha felperes leteszi a főesküt arra, hogy a B) alattiban érintett munkálatokat és ügyvédi eljárásokat alperesnek pontosan és lel­kiismeretesen teljesítette, s hogy tőle 25 frt előleget nem vett fel;

Next

/
Oldalképek
Tartalom