Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIV. folyam (Budapest, 1876)

43 87. Az ország azon részeiben, hol az osztr. ált. polgári törvénykönyv még fenntartva van, a válóper folyama alatt a nö és gyermekek részére kért ideiglenes tartásnak azon törvénykönyv 117. §-ban említett megállapítása a polgári bíróságok előtt csak a ptrsban előirt peres eljárás szabályai szerint eszközölhető. (1875. november hó 18-án 15226. sz. a. hozott határozat.) G. János ügyvéd által képviselt H. Norbertnek leánya H. Wilhelmina és unokája V. Heléna nevében, V. Manó ellen tartási költségek iránt a fogarasi kir. törvényszék előtt folyamatba tett ügjében, ezen törvényszék 1875. márczius 3-án 959. sz. a hozott határozatával a tartási költségeket megállapította; mert miután a felek között megkisérlett békés egyezkedés, a mult évi augusztus 22-én 4336. sz. alatt tartott tárgyaláskor nem sikerült, a bíróság kötelessége volt a p. t. könyv 117. czikke értelmében addig is, — míg e felett a törvény rendes utján határozat hozathatnék — a külön vált házastárs és gyermek tartása iránt intézkedni. Ezen végzés ellen alperes semmiségi panaszt adott be. A m. kir. Curia mint semmitőszék, az egész eljárást a ptrs. 297. §. 1. pontja alapján megsemmisítette, s a kir. törvényszéket a 4121. sz. a. beadott kérvény visszaadására utasította; mert a ptrs. 22. §-a szerint a perlekedő házasfelek között tar­tás vagy más a házassági viszonyból felmerülő követelések iránti keresetek a külön házassági bíróságok illetékessége alul elvonatván, a rendes polgári bíróságok elé, s ez által tekintettel az átmeneti intéz­kedések tárgyában 1869. évi márczius 30-án kelt igazságügyminisz­teri rendelet I. czikkére ugy a ptrs. 7. §-ára, a ptrs. szabályai szerinti eldöntés alá utasíttattak; ehez képest a tartási költségek ideiglenes megállapítása iránti intézkedések is a ptrs. szabályai szerint intézen­dök el, melyek jelen esetben teljesen mellőztettek, minthogy az eljá­rás keresetlevél nélkül egyszerű kérvény alapján lett folyamatba téve s a ptrs. szabályai szerinti tárgyalás mellőzése mellett, az ügy érdeme oly határozattal döntetett el, mely sem ítéletnek, sem végzés­nek jelezve nincs, azonfelül az 1874. évi 23. t. czikk ellenére az atya mint természetes és törv. gyám járt el férjesült, s így teljeskorunak tekintendő leánya s ennek gyermeke nevében, mi okból az egész eljá­rás mint perrend ellenes megsemmisítendő volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom