Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIV. folyam (Budapest, 1876)

101 sittatik az eljáró bíróság, miszerint az elhunyt alperes örököseinek az ügy érdemében tartandó tárgyaláson, a kifejlendőkhez képest hozzon ujabb Ítéletet. 177. Önhatalmú foglalás folytán sem rendelhető el a visszahelyezés, ha időközben az önhatal­múlag elfoglalt terület birói végrehajtás utján a foglalónak adatik át. (1875. július 7-én 6053. sz. alatt.) L. Jánosnak M. Károly mint Apatin község birája ellen visz­szahelyezés iránt indított sommás perében, az elsőbiróság felpere.-, t keresetével elutasította. A budapesti kir. ítélő tábla 1875. évi márczius 3-án 59228. sz. alatt hozott ítéletével: az elsőbiróság ítéletét megváltoztatta s fel­perest a kereseti birtok használatába visszahelyezte: mert sommás visszahelyezési pereknél egyedül egy éves békés és kizárólagos birtoklás, továbbá törvénytelen foglalás vagyis hábo­ritás igazolandó, a jogi kérdések vagyis hogy kié a jószág, vagy kit illet a tulajdon ? sommás visszahelyezésnél megbirálás tárgyát nem képezhetik. Minthogy pedig azon körülményt, hogy felperes a kert­setbeli földnek birtokában az A. alatti legfőbb itólőszéki ítélet alap­ján visszahelyeztetett, és abba B. szerint 1872. évi október 5-én bí­róilag be is vezettetett, 1873. július 5-éig annak tettleges birtokában és használatában is volt, továbbá hogy abban fennt nevezett napon az apatini község, illetőleg annak birája s alperes által meghábo­rittatott, hogy a keresetbeli földet önhatalmúlag elvette, ós felperes által bevetett terményeket árverésen eladta, alperesi részről nem tagad­tatik, felperesi részről ezen körülményre felhívott tanúk kihallga­tása felesleges. Alperes részéről tett azon kifogás, miszerint alperes, illetőleg az apatini községnek a kérdéses földterület a 2'/. alatti úrbéri egyesség, és igy közokmány alapján adatott át, és így mint tulajdo­nos tulajdonában birtokháboritást el nem követhetett, birói figye­lembe vehető nem volt és pedig annál kevésbé, mert ezen átadás 1873. október 27-én eszközöltetett, a kérdéses birtokháboritás pedig már 1873. évi július 5-én történt, ezen okoknál fogva az elsőbiró­sági ítélet megváltoztatandó és felperes a kereseti földek birtokába és használatába visszahelyezendő volt. A m. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék pedig, a budapesti kir. ítélő táblának ítéletét azon részében, melyben alperes mint Apatin

Next

/
Oldalképek
Tartalom