Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIV. folyam (Budapest, 1876)
94 birói zár alól feltétlenül, egy pejszőrü tehenet pedig a felperesnek megítélt póteskü letétele esetére felmentette. A pesti kir. itélő tábla azonban 1874. évi april hó 20-kán 9874. sz. alatt hozott végzésével az eljáró törvényszék végzését megváltoztatta s felperest igénykeresetével elutasitotta ; mert P. József és János tanuk vallomásai mint határozatlanok, feltevéseken és azokból vont következtetéseken alapulók figyelembe nem vétethettek, F. Ferencz R. Mihály ós N. Anna tanuknak pedig az első kérdésre adott felelete, hogy a lefoglalt tehenet felperes női hozományul szülőitől kapta, a negyedik kérdésre tett vallomásukkal, miszerint Hnsztról már négy éve eltávozván, illetőleg felperest régtől óta nem látogatván, nem tudják, hogy a vógrehajtásilag lefoglalt két tehén felperes tulajdonát képezi-e? ellenkezésben van, és igy ezen vallomások nem birnak a polg. törvk. rendt. 190. §-ában előirt határozottsággal; nem lévén tehát még felbizonyitók erejéig sem bizonyítva, hogy a lefoglalt fekete szőrű tehenet felperes női hozományban kapta, K. Máriának abbeli vallomása, hogy a lefoglalt szőke szőrű tehén a fekete tehénnek szaporodása, a per eldöntésénél fontossággal nem bir. A m. kir. Curia mint legfőbb Ítélőszék azonban a budapesti kir. itélő tábla végzését megváltoztatta és az elsőbiróság végzését hagyta helyben: mert a tanuk egybehangzólag vallják, hogy felperesnő a fekete szőrű tehenet szüleitől női hozományában kapta, ezen vallomásokkal tehát felperes tulajdona már bizonyitva van, mert ennek ellenkezője ugyanazon tanuknak a kérdő pontok negyedikére adott feleleteikből egyáltalán nem következik, miután a tulajdonjog megbirálására nem a tanuk vannak hivatva, hanem a szolgáltatott bizonyíték alapján a bíróság által döntendő el, igy habár ezen tanuk azon kérdésre, hogy a kérdéses tehenek felperes tulajdonát képezik-e? határozott feleletet nem adnak is, de mivel a fekete szőrű tehenet hozománynak bizonyítják, ennek ellenkezője pedig alperes részről nem bizonyittatik, azt felperesnek meg kellett Ítélni.