Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIII. folyam (Budapest, 1876)

55 42. Sommás osztály esetében, a hagyatéki bíróság a ptrs 583-ik §-ához az osztályt megtenni, s az örökséget az érdekelteknek átadni tartozik; ezen esetet kivéve azonban, tekintve, hogy a hagyatéki bíróság a ptrs 581. §-ának 2-ik bekezdése, s az 585., 577. és 587-ik s-ából kifolyólag csak az egyesség lehető eszközlésére, nem pedig vitás kérdések eldöntésére is van hivatva, e bíróság ugyan nincs elzárva attól, hogy az örökösök közt a hagyatéki eljárás folyamán létrejött, s az osztályrészek fekvését és mennyiségét szaba­tosan meghatározó egyezség esetén, a hagyaték átadását, az osztály-részek tettleges kiha­sitása s birtokba adása által is eszközölhesse, ily egyezség hiányában azonban a hagya­téki biróság által a hagyatéki vagyon csak mint közös örökség adható át az örökösöknek, ellenben az osztályrészek tettleges kiliasitása, illetve az osztályrészek fekvésének és mennyiségének megállapítása csupán per utjáu szorgalmazható. (Teljes ülési meg­állapodás.) (1874. april hó 15-én 4493. sz. alatt hozott határozat.) K. Lászlóné, az ungvári kir. törvényszékhez kérvényt nyújtott be, melyben néhai K. László hagyatékából, K. Ida kiskorút illető ingatlanokat szakértő mérnök által kihasittatni kérte, mely kérelem­nek nevezett törvényszék, 1874. február 25-én 473. sz. a. hozott végzésével helyt is adott. Ezen végzés ellen özv. K. Elekné mint kiskorú K. Elek term. ós törv. gyámja S. K. János és Péter semmi­ségi panaszt nyújtottak be; mert panaszttevőknek mint érdekelt feleknek az eljárás alapját képező 473/874. számú végzés nem kézbesittetett, holott a két utóbbi panaszló nagykorú, a kiskorút pedig törvényszerűen csak term. és törvényes gyámja képviselheti s a tiszti ügyész egye­dül az eljárás körüli felügyeletre lehet hivatva; s mert a kiküldött nem járt el a jogérvényes 5359 873. számú birtokbizonyitvány értelmében, minthogy e szerint a Nagy Molyva dülő egészen pa­naszlókat illeti, s ebből az egyezségbeli 36Vi0 holdon felüli rész K. Lászlónét csak az esetben illetné, ha a Gorond dűlőből, az ő 20 hold illetősége ki nem telnék, ez azonban 20 holdnál több is, mire nézve az igénykereset már be is adatott, mégis a Nagymolyvából ré­szére 5 hold elvágatott és 2586 • kiterjedésben panaszlók illetősé­géből ut basittatott ki azon 5 hold megközelithetése végett. Kérik ezért a sérelmes eljárást megsemmisíteni s 20 frt költségüket megál­lapítani. A m. kir. Curia mint semmitőszék, a kir. törvényszék m. év 473. sz. a. kelt végzése folytán azon évi április 13-án teljesített el­járást a ptrs. 297. §. 22. pontja alapján megsemmisítette :

Next

/
Oldalképek
Tartalom