Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XII. folyam (Budapest, 1875)

15 jogát megállapította, s felperest annak tűrésére kötelezte, hogy alpe­res nyilvánkönyvileg is bekebeleztessék. A pesti kir. tábla azonban 1873. évi november 3-án 41,853. sz. alatt hozott ítéletével az elsőbiróság ítéletét megváltoztatta, s alperest a torvai 60. számú tjkönyvben AI. és 4- alatt foglalt összes ingatlanok fele részének kiadására kötelezte. Alperes által indított viszkeresetet pedig elutasította, mert a telekkönyvi kiigazítás ez uton viszkeresetileg nem érvényesíthető. A m. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék az ingatlanok kiadá­sára vonatkozólag a kir. tábla ítéletének megváltoztatásával az első­biróság ítéletét, a viszkereset elutasítására nézve pedig a kir. tábla Ítéletét hagyta helyben; mert tekintettel a polg. törvk. rendtartás 53. §. a) pontjára, a telekkönyvi kiigazítás, mint a telekkönyvi hatóság elé tartozó ügy­ben a bírói illetőségnek helye nem levén- ez viszkereset utján e per­ben nem volt érvényesíthető. 91. Ha tiltott bormérés gyakorlása esetén bebizonyittatik az, hogy panaszlott részint abrones alatt, tehát megengedett módon árulta borát, részint azonban itczénkénti eladást gyako­rolván, tiltott módon is folytatta ez üzletet, panaszlottat terheli a bizonyítási kötele­zettség arra nézve, hogy abroncs alatt mennyi bort mért el, ellenesetben felperesnek az okozott kár mennyiségére nézve becslőeskii ítélendő s ehhez képest alperes elma­rasztalandó. (1874. april 22-én 2224. sz. a.) B. Farkas felperes K. Elek alperes ellen tiltott bormérés által okozott kár s illetve elvont haszon megfizetése végett indított kere­setében alperest 364 frt 80 kr. tőke s járulékai megfizetésében elma­rasztaltatni kérvén, az elsőbiróság a tiltott bormérés tényét ugyan bebizonyitottnak találta, s alperest 36 frt elvont haszon, továbbá a tiltott bormérés kutatása körüli 20 frtnyi költség megfizetésében elmarasztalta, a perköltségeket pedig kölcsönösen megszüntette. Ezen ítélet ellen mindkét fél fölebbezvén, a pesti kir. ítélőtábla 1873. évi nov. 18-án 44,897. sz. alatt hozott ítéletével az elsőbiróság ítéletét a tiltott bormérés kutatása czimén megítélt 20 frtra és a per­költségekre nézve helybenhagyta, a megítélt kárösszegre nézve azon­ban megváltoztatta, s alperest a követelt kár czimén csak 10 krban marasztalta el, következő indokoknál fogva:

Next

/
Oldalképek
Tartalom