Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XI. folyam (Budapest, 1875)

18 cza nevében járt el, nejétől ezen ügylet nemére szóló meghatalma­zással ellátva nem volt, s e szerint nejének nevében meghatalmazás nélkül járt el, ebbeli eljárása a 297. §. 15-ik pontja alá eső és a 304. §. értelmében hivatalból észlelendő semmiséget képezvén, az eljárás és annak alapján hozott Ítélet hivatalból megsemmisí­tendő volt. 41. Azon fél, ki nem mint egyenes adós, hanem a jelzálogul lekötött ingatlan tulaj­donosaként lett elmarasztalva, az árverésnél bánatpénz letétele mellett mint árverelö részt vehet, végrehajtató fél pedig, ha az árverési feltételekben az ellenkező világosan kitéve nincs, hasonlólag csak a bánatpénz letétele mellett árverelhet. (1874. márczius hó 3-án 2185. sz. a. hozott határozat.) . Szmr. László felperesnek, ifj. Kr. János és neje szül. K. Mária alperesek elleni 452 frt. 55 kr. s jár. iránti végrehajtás ügyében, fel­peres a liptó-szent-miklósi kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság­nak kiküldöttje által 1873. deczernber 10-én foganatosított árverési eljárás ellen 1873. december 13-án 4628. sz. a. semmiségi panasz­szal élt; mer 1-ső r. végrehajtást szenvedett az ügyviteli szabályok 198. §. ellenére az árverésnél mint árverező s illetőleg vevő szerepelt — és mert panaszló, daczára, hogy követelése első helyen van betáb­lázva s igy a bánatpénzre nézve elég biztosítékot nynjt, az árverezés­től eltiltatott, Végrehajtást szenvedett részéről a semmiségi panasz alaptalan­nak mondatik, mert az ügyviteli szabályok 198. §-a csakis az egyenes adósokat tiltja el az árverésem résztvételtöl, panaszló pedig az 1521 '873. sz. ítélettel csakis mint a jelzálogilag terhelt ingatlan tulaj­donosa lett elmarasztalva, és mert felperesnek az árverezéstöli eltil­tása az árverési feltételek értelmében, s igy helyesen történt. A magy. kir. Curia, mint semmitőszék, a semmiségi panaszt elvetette; mert a vevő K. János nem mint egyenes adós, hanem mint a jelzáloggal terhelt birtok jelenleges tulajdonosa lévén marasztalva, ellenében a birói ügyviteli szabály 197. §-nak rendelése nem alkalma­zandó; és mert a bíróilag megállapított árverési feltételek szerint minden árverezni kívánó a bánatpénz letételére kötelezve van és ingatlanok elárvereztetése esetében ettől felmentve a felperes sem lévén: felperesi megbízott az árveréshez törvényesen nem lett bocsátva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom