Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XI. folyam (Budapest, 1875)

41 tartozott volna keresetét hivatalból elutasítani, nem pedig a kerese­tet, valamint a többi periratokat elfogadni, s ez által panaszlónak méltatlanul kiadásokat okozni, és igy a költségek tekintetében az 1871. VIII. tczikk 1. §. 2-ik bekezdése szerint a tszék felelős, hogy az eljáró törvényszék jelen ügyben még azért is illetékes, mert a telekkönyvi hatóságot és birtokbiróságot magában egyesíti, s igy annak szüksége, hogy keresete az egyik osztálytól a másikhoz uta­sittassék, fönn nem forog, — ily értelemben határozott az A. alatti határozat szerint a semmitöszék is. Kéri a neheztelt ítéletet a ptr. 297. §. 1. és 5. pontja alapján megsemmisíteni és jelen semmiségi panaszban fölszámított költségeket az 1871. VIII. tczikk alapján a tszék ellen megállapítani. A magy. kir. Curia, mint semmitöszék, a semmiségi panasznak helyt adott, a megtámadott Ítéletet a ptr. 297. § 1. és 5. pontja alapján megsemmisítette, s a kir. törvényszéket ujabbi törvényszerű határozat hozatalára utasította; mert a ptr. 99. §-a szerint rendes perekben az illetékességi ki­fogás tárgyában végzést kell hozni, ugyanaz áll azon esetben is, ha a bíróság a ptr. 51. és 53. §§. szerint hivatalból mondja ki illetékte­lenségét; mert továbbá a jelen esetben az elsöbiróság a ptr. 53. §-át helytelenül alkalmazta, minthogy a kereset tárgyát tevő ingatlanra nézve az 1871. 31. tczikk 24. §-sa szerint telekkönyvi hatósággal bír, az pedig, hogy a telekkönyvi ügyeket külön tanácsban látja el, a törvényszék másik tanácsa irányában mint illetőségi hiány nem ér­vényesíthető, minthogy a ptr. szerint illetőségi kifogásnak csak a bíróság, nem pedig a bíróság egyes tagja vagy tanácsa ellen van helye. 34. Annak eldöntése, váljon valamely ut nyilvánosnak tekintendő-e? első vonalban a közigazgatási hatóságok hatásköréhoz tartozván, ily kérdésre nézve a közigazgatási nton leendő eljárás és létező jogorvoslatok kimerítése előtt egyenesen a polgári bíróságnál folyamatba tett egész eljárás a 297. § 2. pontja szerint semmis. (1874. márczius 3-án 1552. sz. a. hozott határozat.) L. H. Ida felhivónak, H. Ferencz mint sz. kir. Budaváros pol­gármestere s a város közönsége törvényes képviselője és felhívott ellen, a budai lipótmezei 6739. sz. telekjegyzőkönyvben foglalt bir­tokot terhelő szolgalom és állítólagos foglalás iránt indított felhívási keresete s erre 11,546 1872. sz. a. hozott elsőbirósági végzés foly-

Next

/
Oldalképek
Tartalom